A Napüdvözlet Egyesület 2025 évi programjai- ami érdekes lehet számodra, azt már most jegyezd be a naptáradba!
A 2024-es év gyümölcsöző és gazdag volt mind programokban, mind a mindennapok szintjén az egyesületünknél. Közhasznú egyesület lévén az önkéntes tevékenység mellett közfoglalkoztatás keretében is gyarapítjuk az önkormányzati tulajdonban lévő székházunk és kertje, valamint a volt iskolai gyakorlókert ingatlanait. Hogy csak néhány megvalósult programot emeljek ki, meg kell említenem a Bethlen Gábor úti ingatlanban a hatósági engedélyt kapott főzőkonyha kialakítását, az elbontott garázs helyén kialakított hangulatos féltető megépítését, valamint az aszalványok készítésére indított projektünket. Aki arra jár láthatja, hogy milyen szépen megújult a kezdeményezésünkre és a BIOKOM kivitelezésével Parcsinban a FELD János emlékkert. Számtalan sikeres rendezvényünk volt, melyeket itt azért nem értékelek, mert jórészt ismétlődő programokról van szó, és a következőkben vázolt 2025 –ös programtervünk is tartalmazni fogja ezeket.
Lássuk akkor, hogy milyen rendezvényekkel igyekszünk színesíteni a településünk programpalettáját:
Kezdjük az állandó, a fő tevékenységi körünkbe tartozó egészségmegőrző mozgásformák elérhetőségeivel. A mozdulni vágyók három jóga, illetve DO-IN oktató foglalkozásai közül csemegézhetnek. Schweitzer Andrea ijengar jógaoktató hétfőn és csütörtöki napokon este hat órától tart foglalkozásokat. Ezt az irányzatot az ászanák segédeszközökkel való pontos kivitelezése jellemzi. Alkalmas az idősebb korosztályban is a mozgásszervi problémák megelőzésére, vagy korrigálására. Keddi napokon este fél hattól, pénteki napokon pedig 18 órától én várom klasszikus hatha jógafoglalkozáson azokat, akik nemcsak a nyújtó, hanem az izomfejlesztésre is alkalmas ászanák világába szeretnének betekintést nyerni. A foglalkozások szerves részét képezik a légzőgyakorlatok is, valamint a mantrák és meditációk. A kihívást is jelentő fizikai gyakorlatok jellegéből eredően férfiak is látogatják szép számmal az óráimat. Hidd el, neked is köztünk a helyed! Szerda délelőttönként azokat várom 9 órai kezdettel a DO-IN foglalkozásokon, akik a kínai és japán mozgásformákon alapuló egészségmegőrző tornát választják. Itt a testünk izmainak, ízületeinek lágy átmozgatásán túl megismerkedünk a testünket behálózó energiapályák rendszerével és megtanuljuk, hogyan dolgozzunk rajtuk a fizikai és energetikai akadályok elhárítása érdekében. Az idősebb korosztály számára is sikerélményt adhat ez a foglalkozás, hiszen itt is használunk segédeszközöket, akár ülve is végezhetjük a legtöbb gyakorlatot. Dobos Éva Hirden hétfőnként 18:30-kor, Somogyban pedig szerdánként 18 órakor várja kezdő és senior jógafoglalkozásokon az érdeklődőket.
Most pedig következzenek a 2025-ös év egyéb jelentős közösségi programjai.
Január 18-án Dobos Éva tart az egyesületi házunkban haladó jóga workshopot (amely rendezvény várhatóan havonta ismétlődni fog).
Január 25. Népi farsang ( a több éve nagy sikerű rendezvényünkre hagyománytisztelő felnőtteket és gyerekeket várunk (főleg népi viseletben), ahol felidézzük eleink farsangi szokásait);
Február 15-16. Árvai László spirituális tanító lesz a vendégünk;
Február 22.: Wass Albert emlékestet tartunk, melyen a részt vevők olvashatják fel az általuk kedvelt gondolatait, verseit az írónak. Ezzel a programmal egy nemzetközi szintű kezdeményezéshez csatlakozunk;
Február 28-március 2. Árvai Lászlóval és tanításaival találkozhatnak ismét a téma iránt érdeklődők.
Március 29-30-ra a tavalyi jól sikerült alkalom nyomán ismét kirándulást hirdetünk, előreláthatólag az Őrség lesz a cél;
Április 12-én közös Mecsek túra lesz a Zöld Közösségekért Természetbarát Egyesülettel, akik tavaly az alföldi túránk során kalauzoltak bennünket;
Május 24-én az egyik fő rendezvényünket, a már hagyománnyá vált nagyon népszerű Egészségnapunkat tartjuk;
Június 21-én a jóga világnapja alkalmából egésznapos gazdag jóga program lesz előadásokkal, mandalakészítéssel; testfestéssel;
Október 4-5-én őszi kirándulást szervezünk, amelynek helyszíne még egyeztetés alatt áll;
Október 26-án a fiatalságot megszólítva ismét húzódzkodó versenyt hirdetünk a kültéri fittnessz parkunkba.
December 6-án várhatóan a Mikulást keressük gyermekkel;
Decemberben közepén a Karácsonyt várva közös mézeskalács-sütést tervezünk a várhatóan addig újraépített kemencénket kipróbálva.
Még egyeztetés alatt álló programjaink a családállító napok, melyekre legalább 3 alkalommal sort fogunk keríteni az év során. A korábbi számban részletesen írtunk erről a családi terhek oldását segítő technikáról.
Szintén a mentális egészségünket segítik a hangulatos napfordulós szertüzeink is, ahol a szertartásvezetők dobokkal, énekekkel, elengedő, illetve teremtő technikákkal, szimbólumokkal segítik oldódni bennünk a gátjainkat, elakadásainkat.
Mindezekről természetesen időben értesülhetnek az érdeklődők a facebook oldalunkon, illetve csoportunkban. Lájkoljanak, kövessenek bennünket a Napüdvözlet Egyesület csoportban, illetve oldalon https://www.facebook.com/groups/314298992004631 , vagy érdeklődjenek az alábbi telefonszámon:06306036507, de ezen újságban is igyekszünk minél többször jelentkezni.
Még mindig van tovább. Nem maradhat ki az sem, hogy kéthetente szombat délelőttönként nálunk gyakorol az Iglice citera együttes, valamint szerda este 5 órától pedig daltanuló dobkört vezet Kecskésné Antal Krisztina. Mindkét programhoz lehet csatlakozni.
Tudjuk, hogy az egyesületünk programjai jórészt speciális érdeklődésű embereknek szólnak és nem elsősorban átlagos helyi igényeket elégítenek ki, mégis bízunk benne, hogy a településeinkről is egyre többen csatlakoznak hozzánk.
A találkozás és közös élmények reményében kívánok Boldog Új Évet: Szőts Rózsa /elnök