Asztalitenisz hírek december

2024. november 30-án a PKK és a Bányász TC asztali tenisz szakosztálya megrendezte az I. Ifjúsági Szent Borbála Kupát. A verseny nagy érdeklődést váltott ki és hamar feltelt a 32-es mezőny, elsősorban Pécs és környékbeli fiatalokkal, de jött egy csapat Sásdról is. Rendkívül sportszerű és jó hangulatban telt a verseny, amit a visszajelzések alapján nem csak a gyerekek, de a szülők is élveztek.

A Somogyi Bányász PKK ifjúsági versenyzői kiválóan szerepeltek hiszen az egyéni versenyt Orsós Tamás nyerte Kovács Szebasztián előtt harmadik pedig Benkő Noel lett. A párosok versenyét Benkő Noel és Orsós Tamás nyerték, a bronzérmet pedig Szűcs Miklós és Kovács Szebasztián zsebelték. A vígaszágat pedig Szűcs Miklós nyerte. A legjobb női versenyző Tegző Lilla lett, míg a vándorkupát Orsós Tamás vihette egy évre haza. Nagyon szép labdameneteket és felnőtt mezőnyben is tapsot érdemlő poénokat láttunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy több csapatnál is komoly munka folyik utánpótlás terén, de aminek még jobban örülünk, hogy a fiatalok között is Bocz Attila tanítványai, azaz csapatunk jövendőbeli tagjai lettek a legjobbak. Szinte egybehangzó a vélemény hangzott el arról, hogy ezt a versenyt minden évben meg kell rendezni és ha kell akkor két külön korcsoportnak is.

Szóljunk azért néhány szót a felnőtt csapatainkról is, hiszen egy fordulóval az őszi bajnokság előtt az első csapatunk vezeti a Pécs 1 városi bajnokságot és az utolsó meccs eredményétől függetlenül marad is az első helyen. A második csapat pedig a Pécs 2 bajnokságban veretlenül végzet az őszi verseny élén. A harmadik csapatnak a rutinszerzés a célja, de egyre jobb eredményt érnek el a fiúk és fel buzdulva a szombati versenyen előbb utóbb sikerélmény is lesz. Meccseinkre is egyre több szurkoló érkezik, aminek nagyon örülünk!

2024. december 12-én Mohácson rendezték meg a Diákolimpia Vármegyei asztalitenisz selejtezőit. A Bányász TC színeiben Tegző Lilla, Benkő Noel és Orsós Tamás indultak. Mindhárom versenyzőnk kiválóan teljesített, hiszen Orsós Tamás megnyerte a versenyt, így az országos versenyem folytatja a küzdelmeket. Tegző Lilla a kategóriájában a dobogó harmadik fokán végzett, ami szintén nagyon szép eredmény. Benkő Noel a negyedik helyet szerezte meg mivel az elődöntőben óriási küzdelemben maradt alul a későbbi győztes Orsós Tamással szemben. Gratulálunk a fiataloknak és köszönjük a felkészítést Bocz Attila edzőnek és mindazoknak, akik segítettek a versenyzőinknek a szép siker eléréséhez.

2024. december 21-én tartották meg a Kozármislenyi Karácsonyi Asztelitenisz Kupa versenyt, melyen a somogyi pingpongosok is neveztek. Két csoportban indultak a versenyzők, az amatőr verseny első helyét Benkő Noel nyerte, a Városi I. versenyén pedig Pap György ezüstérmes lett, ezzel is öregbítve a somogyi pingpongosok jó hírnevét. Ezúttal is gratulálunk nekik.

Kívánunk mindenkinek sikerekben gazdag boldog Újesztendőt.
Pécs Somogyi Pingpongosok