A Napsugaras Ősz Asszonyklub Egyesület szeptember 19-re egynapos kirándulást szervezett. Úti célunk Slunj a vizek városa és Marija Bisztrica zarándok hely volt.
Idegen vezetőnk ismét Szücs János volt. Sok érdekességre és történelmi eseményre hívta fel a figyelmünket. Írásomban szereplő adatokat az ő anyagának felhasználásával állítottam össze.
Mivel manapság Horvátország kedvenc úti célunk nyaralás és kirándulás okán, nem árt ismernünk történelméből egy pár adatot.
Horvát törzsekről már az időszámítás szerinti 600-as évek közepéről írásos emlékek maradtak fenn. Történelme során legtöbbször nagyobb birodalmak része volt /Bizánci császárság, Magyar királyság, Habsburg birodalom, Jugoszláv királyság.
1991. évi délszláv háború után lett önálló köztársaság. Az ország fontos idegenforgalmi térség. Déli határa az Adriai tenger. 5825 km hosszú a tengerpartja. Számos sziget is található a partok közelében, pontosan 1185, de ebből csak legnagyobb 66 sziget lakott. Ezek közül sok sziget a magyaroknak is kedvenc nyaralóhelye.
Első uticélunk Zágrábtól 30 km-re található Slunj városka volt, mely a Slunjcica és a Korana folyók találkozásánál épült. A csodaszép vízesésekkel rendelkező városkának, kő kemény magyar gyökerei vannak. Slunj illetve a környező területek a Magyar Korona részét képezték 1948-ig. Slunj gyöngyszeme a Rastoke városrész /a név azt jelenti, szétfolyik a víz/ ahol a Slunjcica folyó vizének a természet alkotta mészkő akadályokat kell legyőznie mielőtt, elérné a Korana folyó vizét. Ezért kisebb-nagyobb vízesések, zúhogók, örvények, tavak tarkítják a tájat. A vízesések fölé házakat és vízimalmokat építettek. A völgybe leérve csak kapkodtuk a fejünket, mert jobbról is ballról is hallottuk a vizek zuhanásának zúgását. Egyes helyeken nem egyenesen zuhan le a víz a mélybe, hanem kacskaringósan sok apró ágra szakadva keresi a lefelé utat a kövek és csodás növényzet /fák, bokrok, mohák/ között. Aztán beborult az ég és még egy „vízesés”-ben volt részünk, egy nyári zápor ért utol minket. Mivel verőfényes napsütésben szálltunk le a buszról a legtöbb ernyő és esőkabát a buszon maradt. Így aki nem talált hirtelen valami menedéket pillanatok alatt bőrig ázott, ami nem volt nehéz mivel csak egy póló vagy nyári ruha volt rajtunk. Aztán újra kisütött a nap és a további utunkon már gyönyörű időnk volt.
Délután 1 órakor indultunk tovább, hogy megnézhessük Marija Bistrica /MÁRIA BESZTERCE/ községet és kegytemplomát.
Utunk során érintettük Karlovác városát, mely a közkedvelt horvát sör gyártásáról híres.
A főváros Zágráb közelében is jártunk, majd hegyek-völgyek között kanyargós utakon megérkeztünk a búcsújáró helyre, melynek temploma a község legmagasabb pontján épült. Kegyszobra egy 15. századi népalkotás, melyet a történelem viharai elől többször eldugtak. Volt, hogy elásták, befalazták, de 20-30éven belül mindig előkerült. Ezután lett a templom búcsújáróhely. 1815-ben új főoltárt emeltek a szobornak. 1923-ban Piusz Pápa „basilica minor” rangra emelte a templomot, majd a Havas Boldogasszony Bazilika nevet kapta. 1935.ben a Zágrábi püspök a kegyszobrot megkoronázta és a Besztercei Szűzanyát a Horvátok királynéjának nyilvánította. A bazilikában imádkoztunk /Üdvözlégy Mária, Most segíts meg Mária/ énekeltünk/ Ó Mária Isten anyja/ a Szűzanyához és hálát adtunk az Úrnak, hogy ide is eljutottunk. Többen megnézték a bazilika melletti kálvária és keresztutat, mely neves horvát szobrászművészek alkotásait mutatja be. Ezután még körbe néztünk a településen ki-ki ereje és lábainak fáradsága szerint.
Délután 5 óra körül indultunk haza. Este 10 órára, fáradtan, de sok új élménnyel gazdagabban értünk haza.
Köszönjük a szervezést klubvezetőnknek, segítőinek, Évinek és Hildának.
Köszönet k a buszvezetőjének, Balázsnak a sok figyelmességért, segítségért és nem utolsó sorban a nyugodt és biztonságos utazásunkért.
Szeretnénk még máskor is ilyen szép helyekre eljutni.
Békefi Ernőné
Napsugaras Ősz Asszonyklub Egyesület tagja