Évadnyitó bajnokság Somogyban

A hagyományos évadnyitó Zrínyi kupát az idén a Pécsi Honvéd SC és a Bányász TC közösen rendezték meg 2023. szeptember 16-án. A helyszínt ez alkalommal a PKK Pécs-Somogyi Kodály Művelődési Ház biztosította. A nagy sikerű rendezvényen rekordszámú, több mint 40 versenyző vett részt. A reggel 8 órakor kezdődő bemelegítés, majd a sorsolás után nagyon izgalmas, szoros, de végig sportszerű és baráti mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi. A nagyon erős mezőnyben a Somogyi Bányász, azaz a PKK Asztalitenisz Klub versenyzői ismét kiváló eredményt értek el.

Párosban aranyérmet nyert Bocz Attila–László János, a dobogó harmadik fokára pedig Papp Károly–Pap György állhattak fel.

Az egyéni versenyt Bocz Attila nyerte, László János pedig bronzérmes lett. Gratulálunk minden díjazottnak és minden résztvevőnek.

A verseny szakszerű szervezése és a kiváló helyszín kapcsán, olyan visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől, hogy szívesen jönnének legközelebb is ide.

A Pécsi Városi Asztalitenisz Bajnokság szeptemberben megkezdődött. A bajnokságban három csapatunk is részt vesz. Szívesen látjuk mérkőzéseinken az asztalitenisz kedvelőket, szurkolókat.

Danis Imre

szakosztályvezető