KÖZGYŰLÉSI-BIZOTTSÁGI MUNKÁM
- A ciklus első ünnepélyes eskütételi közgyűlése október 15-én volt, ahol az új frakciónk is megalakult, a frakciószövetségünkben pedig 11 fővel a legnagyobb képviselőcsoportban dolgozom továbbra is Mecsekszabolcs (új körzet), Somogy, Hird, Vasas és István-akna (új körzet) lakosaiért.
- November 19-én volt a következő közgyűlésünk, ahol Polgármester úr, se az SZMSZ-t, se az alpolgármesterek kérdését nem tűzte napirendre. Annak ellenére, hogy a Bvm-i Kormányhivatal kettő határozatban erre írásban felszólította, hogy tegyen eleget a törvényes működés feltételeiről szóló polgármesteri kötelezettségének. A testületi ülésen többen is meg- és felkérték Polgármester urat, hogy minél előbb biztosítsa a törvényes működés feltételeit, mert ez neki, mint megválasztott polgármesternek a kötelessége, de ez mindezidáig sajnos nem történt meg.
- A fentiek miatt, november 22-én, a törvényes működés helyreállítására az Összefogás Pécsért Egyesület paritásos, a választói akarat arányát figyelembe vevő egyeztetést kezdeményezett, amiről bővebben a képviselői oldalamon olvashatnak.
KÖRZETI MUNKÁM
- Hirden az ÚJ (harangláb u. 23. alatt megvásárolt ingatlanban) közösségi ház kialakítására PLUSZ forrást egyhangúan megszavaztuk, így a kivitelezővel szerződést köthet a város.
- Hirden, a Zengő utcai volt gázcseretelepnél lévő, a szelektív szigetet is figyelő kamera visszakerült a helyére. A szelektív gyűjtősziget kerítésének javítását a BIOKOM jelzésemre már kiadta korábban alvállalkozónknak, a mielőbbi kijavítást most ők is, én is megsürgettük.
- Hirden november 26-án a Városüzemeltetési főosztályon a MÁV illetékes vezetőivel az Iskola környezetének rendezése miatt egyeztettem. Mivel ez lapzárta utáni kövessék a fejleményeket a képviselői az oldalamon, ahol többek közt erről is beszámolok.
- Somogy-Bányatelepen, a “Pécs-Somogy, Bányatelep u. 42.” (Josefin-forrás) jókarbahelyezési munkája november 12-én elkészült. Ezt követőn a BIOKOM fog a területen kátyúzni, teljesen a zsákutca végéig (az aszfaltos részen nincs kátyú, csak az itatott mart aszfaltos részen).
- Vasason a bevezető út mentén, a vízelvezető árok meglazult és hiányzó fed- és burkolólapjainak cseréjét a BIOKOM november 18-án megkezdte, a munkálatok kiterjednek a meder komplex javítására is.
- Vasason, az idei évi BIOKOM-os keretben beállított “Fenyő utcai átfogó csatornajavítások (A legrosszabb területek aszfaltos ráfejeléses javítása)” megnevezésű munkát a BIOKOM szakemberei elvégezték.
- A Dönts Velünk program körzetünkben érintő javaslatairól megvolt a lakossági szavazás (https://www.pecsma.hu/szupersuru-minierdo-parkfejlesztes-kerteszeti-workshop-ime-a-donts-velunk-gyoztesei/). Ez alapján, a képen látható javaslatok közül Hirden egy fenntartható kertészeti workshopra szavaztak a legtöbben, így Hirden kertészeti ismereteket bővítő előadás-sorozat lesz megtartva. További részletek a program weboldalán: https://dontsvelunkpecs.hu/
A BIOKOM Nonprofit Kft. telefonos ingyenes bejelentő vonala: 80/200-590, illetve a helyi tarifával hívható 72/502-101, 72/502-100 központi számain fogadja a lakossági megkereséseket.
Felhívom a Tisztelt lakosok figyelmét, hogy Pécs Város 44/2021. (XI. 22.) rendelete alapján a saját ingatlanuk előtti szakaszt (járda, árok) mindenkinek magának kell rendben tartani.
Lapzárta után lesznek novemberben fogadóórák 11.25. (Hird), 11.26. (Mecsekszabolcs), 11.27. (Somogy), 11.28. (Vasas), mindenhol 2-2 helyen, 1-1 óra időtartamban.
Szintén lapzárta után kerül megtartásra a májusi közgyűlésen egyhangúan elfogadott külterületi közműfejlesztési javaslatomra elkészített rendelettervezet lakossági megvitatása, december 3-án Somogyban (kerékhegyi, vöröshegyi, múromi területek) és december 4-én Mecsekszabolcson (csertetői, és környező területetek) .
A következő közgyűlés december 10-én, kedden lesz, ahol rendes közgyűléssel folytatjuk a 2024-29-es ciklus munkáját, ami élőben az alábbi linken követhető: https://onkormanyzati.tv/
MECSEKSZABOLCSON, ÉS ISTVÁN-AKNÁN VÉGZETT MUNKÁMMAL KAPCSOLATBAN kérem figyeljék a képviselői FB-oldalamat, kövessék be azt, ahol erről és további körzeti munkámról is videós-képes tartalmakat találnak.
Minden kedves mecsekszabolcsi, somogyi, hirdi és vasasi lakosnak kívánok békés, boldog karácsonyi ünnepeket, pihenést szeretteik körében, jövőre pedig jó egészséget, sok sikert, családi-baráti örömökkel teli boldog új évet kívánok mindenkinek!
Facebookon: https://www.facebook.com/berenyizoltan/
E-mailben: berenyi.zoltan@ph.pecs.hu
Telefonon: 30/210-8120
Pécs M. J. V. Önkormányzat
Mecsekszabolcs-Somogy-Hird-Vasas-István-akna
önkormányzati képviselő