(Folytatás)
3. nap reggel 8 órakor összecsomagolva elbúcsúztunk Novákfalvától és indultunk Jákra. A jáki templom a jáki bencés apátság monumentális bazilikája, román stílusú építészet kiemelkedő szimbolikus alkotása. Ez a program nem volt egészes biztos, de klubvezetőnk felvette a kapcsolatot a templom plébánosával és az Ő segítségével 9 órakor bemehettünk./Nyitás 10 óra/ A szépen felújított románkori templomban a kőfaragások csodáival találkozhattunk. Talán nem volt két egyforma virág, levél, inda mégis a templom a maga festetlen egyszerűségében számomra maga volt a csoda! A visszajelzések szerint sokaknak felejthetetlen emlék marad. Körmenden a herceg Dr. Batthyány- Strattmann László kastélyát néztük meg idegen vezetéssel. Az orvost a szegények doktorának nevezték, mert őket ingyen kezelte, operálta és a gyógyszereket is ingyen adta nekik. A kastély Körmend ékessége, mely helyet ad a múzeumnak és hiteles képet ad a Batthyány család, valamint a Batthyány kastély történetéről úgy, hogy mindeközben Magyarország építészetéről, társadalmi, ipari, művészeti és politikai fejlődéséről is képet kaptunk. Őrimagyarósd: a „Tökjóportán” egy nagyon kedves házaspár várt minket, ahol megismerkedhettünk az „Őrségaranya” a tökmagolaj sajtolás folyamatával. Megkóstolhattuk a hidegen és melegen sajtolt tökmagolajat, valamint más olajos magvak olajait. /dió, mák, szőlőmag/ Mindezekből vásároltunk is. Kóstoltunk különböző ízesítésű krémeket, melyek a kipréselt tökmag felhasználásával készültek. Meglepetésként pedig mindenki kapott egy szelet tökös-mákos rétest, ami nagyon finom volt. Köszönjük Ancika! Magyarszombatfa. Itt ifj. Albert Attila több díjjal kitüntetett fazekas mester várt bennünket, aki mindenre kiterjedő ismerettel a fazekas mesterség teljes folyamatával ismerkedhettünk meg. Majd egy gyönyörű cserépedény kialakításának munkáját láthattuk. Az ő családjukban ő már a harmadik generáció, aki fazekas.
Ezután már kicsit fáradtan „Hazafelé fordult szekerünk rúdja”az az buszunk vezetője Balázs Pécs felé vette az irányt. Este 9 óra körül érkeztünk Hirdre.
Ismét sok élménnyel és tudással gazdagodva értünk haza. Jó volt újra együtt lenni és felfedezni a sok-sok látnivaló, és új ismertetekkel gazdagodni.
Köszönjük klubvezetőnknek Heiszlerné Ancikának fáradságos munkáját mellyel megszervezte ezt a kirándulást. Segítőinek, Kötelesné Hildának, Dallósné Évinek akik mindig Ancika segítségére vannak. Végül, de nem utolsó sorban gépkocsivezetőnknek, Balázsnak a biztonságos utazást és a sok-sok figyelmességét és segítségét.
Békefi Ernőné
Napsugaras Ősz Asszonyklub krónikása