A fiú, aki a rút kiskacsából hattyút nevel

A díszbaromfi tenyésztés egy ritka hobbi, pláne a fiatalok körében, de Vasason van egy srác, akinek az udvarában néha akár hattyút vagy pávát is láthat, aki arra jár.

Kardos József Rikardo 15 éves, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolába jár pénzügyi-számviteli szakra, de szabadidejében egészen mással foglalkozik. Díszbaromfikat tenyészt és ez mellett még jut ideje az újra működő polgárőr csapatban is tevékenykedni.

Hogyan kezdődött a baromfik iránti érdeklődésed? 

Mindig  voltak otthon állataink, de csak a tojás és a hús miatt. Én kezdtem el különlegesebb baromfikkal  foglalkozni. Kb. 4 évvel ezelőtt a Napüdvözlet Egyesületben jártam, ahol nagyon megtetszett a keltetés. Így elkezdtem én is otthon keltetni. Ma már van egy nagy és négy kicsi keltetőgépem. Többféle díszbaromfival foglalkozom, de a kedvencem a fekete hattyú és a páva. Az elején háztól árultam a madarakat, majd  több internetes portálon is, de járok a pécsi, dunaföldvári, nagydorogi és harkányi vásárokra is rendszeresen.

Mellesleg kecském és juhom is van.

Tavaly  megkeresett a Harkányi Díszmadár és Galambkiállítás szervezője, hogy én is vegyek részt kiállítóként a rendezvényükön,  mint tenyésztő. Természetesen örömmel elfogadtam. Nyertem is pávákkal és fácánokkal. A kiállítók többsége 50 feletti, rajtam kívül ketten voltak csak korombeliek.

Voltam már külföldön is az állataimmal márciusban Szlovákiában a Nyitra Börzén.

Nem bántad meg, hogy nem ezzel kapcsolatos szakmát választottál?

Nem, ez csak hobbi, bár kemény hobbi, komoly elfoglaltság, de nem ezzel akarok főállásban foglalkozni.

Egy versenyen mit néznek, mi dönti el, hogy melyik állat lesz a nyertes?

Díszbaromfinál a tollazatnak, a színezetnek a fajtaleírásoknak megfelelőnek kell lennie. Testmagasságot és testsúlyt is  néznek. Gyűrűvel kell rendelkeznie  a  madárnak. Azt jelenti, hogy a lábán van egy szövetségi gyűrű, ezt rá kell rakni már 4-5 hetes korában, akkor az a következő évben már vihető kiállításra.

Egy kiállításon általában van 4-500 nevező, közülük kerül ki az első három helyezett, a többiek oklevelet kapnak.

Te kitől tanultad meg, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni egy kiállításon, versenyen?

Nem tanultam konkrétan senkitől. Sokat olvasok szakirodalmat és figyelem a tapasztaltabbakat, ők mit hogyan csinálnak.  Nincs mentorom, vagy segítőm. Időközben kiváltottam az őstermelői igazolványt is. Igyekszem mindent hivatalosan, szakszerűen csinálni.

Naponta mennyi munkát igényel az állatok ellátása?

Amikor vannak pávák is, akkor napi két és fél óra. Etetés, itatás, kiengedés, zárás, almolás, takarítás. Reggel suli előtt elintézem, mikor hazajövök, újból rájuk nézek, és este bezárom őket. Van, hogy 7-8 féle állatom is van, ezeket mind külön kell tartani, hogy ne férjenek egymáshoz.

Van egy tó is a hattyúknak és tervezek még egyet a másik helyre. Tulajdonképpen két helyen tartom az állatokat. Télen a tó vissza van töltve és minden évben újra ki van ásva, hogy a szomszédok kertje ne süllyedjen meg.

Van aki segít otthon?

Igen, a családom. Mamával és apuval lakom együtt.

Ők mit szólnak ehhez a tevékenységedhez?

Örülnek neki. Nem mindegyik szomszéd nézte jó szemmel először, de megszokták.

Nem mindig egyforma darabszám, mert a szezon vége felé eladok mindent, majd felnövelem újra az egyedszámot. Mindig csak annyit vállalok be amennyit biztosan el tudok adni.

Mit jelent a  szezon ebben a tevékenyégben?

A szezon júliustól  január végéig tart. Most pihenő időszak van, az értékesítés ideje. Ilyenkor járok a vásárokra, keltetek, nevelek, értékesítek.

Egy- egy  verseny nagy anyagi megterhelés?

A nevezési díj nem olyan sok, inkább az állatok a drágák, idén 11 db pávát neveztem. Ennél több is volt, de csak a legszebbeket vittem el. Már nincsenek meg, mind eladtam őket. A szállítás kerül még pénzbe, mert autóm, jogosítványom egyenlőre nincs. Egy közeli ismerősöm segít ebben. Az  oltások,  féreghajtás, chippelés, gyűrűzés, állatorvos is mind plusz költség. Szinte nincs is elhullás, nagyon komolyan veszem az előírásokat.

Akkor ebből azért anyagi haszon is van?

Igen, mindent hivatalosan csinálok, számlát, nyugtát adok. Állatorvosi papírok rendben vannak. Úgyhogy nemcsak az állatokkal van munka, hanem az adminisztrációval is.

Azt tudod már, hogy idén mivel indulsz?

Pávával, fácánnal mindenképpen és fekete hattyúval is szeretnék. Idén még a futókacsa népszerű nagyon.

Velük is szokás úgy foglalkozni, mint pl. egy kutyával? Lehet őket szelídíteni, tanítani?

Én arra törekszem, hogy amelyik állatot megtartom az kézszelíd legyen és emberbarát. A hattyúk elég vad madarak, de nekem a kezemből esznek sokszor.

Ez a sok foglalkozás nem megy a tanulás rovására?

Nem, első a tanulás, utána a  hobbi. Bár komolyan csinálom, maradok a tenyésztésnél és a kiállításoknál, ennél többet egyenlőre nem szeretnék.

Tisztában vagy a kereslet-kínálattal a piacon?

Igen, még nem volt olyan állat, ami rajtam maradt volna.  Idén lesz a második éve, hogy elkezdtem vásározni, így tisztában vagyok vele, hogy mi a kelendő. Tavaly májusban voltam először a dunaföldvári vásáron, azóta Pécsre,  Nagydorogra és Harkányba is járok rendszeresen.

Hogyan szállítjátok az állatokat?

Zárt platós kocsival. Ott nem kapnak huzatot, nem éri őket  a hideg.  Erre is van előírás, négyzetméterre meg van adva, mekkora terület kell nekik. Csak állatorvosi engedéllyel lehet őket szállítani. 

Hogy bírják az állatok a kiállításokat?

Jól bírják, nyugodtak. Simogatni fogdosni, etetni nem engedem őket.

A kiállításokon a zsűrizést hogy kell elképzelni?

Polcokon, fejmagasságban vannak az állatok, vagy egy család van a ketrecben, vagy egy példány. Nézik  a csontozatot, a taréj, a csőr, a  fej formáját és a színezet. Ilyenkor csak a zsűri van bent, mi nem lehetünk ott. Másnap kapjuk meg az eredményt. Több napos procedúra egy ilyen kiállítás. A zsűri mindig korrekt,  még nem volt olyan, hogy nem értettem volna egyet a döntésükkel.

Hogyan lehet befolyásolni azt, hogy a te állatod legyen a legszebb?

Kiválasztás alapján. Az etetés és a tápanyag bevitel nagyon fontos.

Ha valaki most kedvet érez a tenyésztéshez, mit mondanál neki, hogyan fogjon bele?

Először legyen meg a tartási körülmény, zárt kert és épület. Fűtés nem kell, de fontos, hogy vadállatok ne tudjanak bemenni.  Először kisebb állatokkal érdemes kezdeni, velük megszerezni a kellő jártasságot.

Nem csak ez az egy dolog van, amit ilyen nagy lelkesedéssel csinálsz, hanem a polgárőrködés is.

Tavaly január óta polgárőrködök, akkor lettem tag a Pécs-Nyugat Polgárőr Egyesületnél. Ők Somogyot és Vasast is átveszik hamarosan, de szolgálatot már  most is látunk el. Toborzásunk is volt már. Jelenleg 10-12 helyi fő várja a tagfelvételét. Én Pécsen is látok el szolgálatot, és rendezvényekre is járok.

Kiket vártok a csapatba?

14 évestől bármeddig aki cselekvőképes. Büntetlen előélet fontos. Jó tudni, hogy ez a tevékenység nem jár fizetéssel, ez önkéntes szabadidős elfoglaltság. Nincs kötelező óraszám, de havi 1-2 órát remélhetőleg mindenki tud teljesíteni.

Kap kiképzést, aki jelentkezik?

Polgárőri alapfogalmakat, egy elsősegél és forgalomirányítás képzést kell elvégezni.

Milyen a polgárőr élet?

Jó a baráti társaság. Van minden évben két program, az egyik az országos polgárőr nap, mindig máshol, és a megyei nap Orfűn, ahol főzőcskézünk és egyéb szórakoztató programok is vannak. 

Rendőrséggel, a tűzoltókkal és a közterületesekkel  is jó az együttműködés. Van, hogy azonnal menni kell szolgálatba, de ez nagyon  ritka, főleg eltűnt személy esetén.

Mindig többen vagyunk és sokszor rendőr is van velünk. Tehát a nők is biztonságban vannak, jelentkezhetnek nyugodtan tagnak. Csak a bűnmegelőzés céljából vagyunk kint. Fegyvertartási engedélyünk nincs. Mi is látunk el szolgálatot máshol is és ide is jönnek máshonnan, ha szükséges.

A legközelebbi eseményünk egy szemétszedő akció lesz Somogyban.

A környékbeli fiatalokat mennyire sikerült bevonni?

A vasasi csapat fele fiatal, Somogyból még várjuk a jelentkezőket.

Csatlakozzanak minél többen és legyünk minél többen!

Utolsó kérdés, ennyi tevékenység mellet mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

Mérlegképes könyvelőként, vagy a bankszakmában dolgoznék szívesen.  

Köszönöm az interjút!

Kívánunk sok előkelő helyezést a díszbaromfi versenyeken és sok aktív társat melléd a polgárőr egyesületbe!

Legyen a példád sok fiatal számára inspiráló!

Tóthné Dobos Éva

Napüdvözlet Egyesület