Hálaadás

Boldog Új Évet!

Ezt a mondatot az elmúlt napokban legtöbbször és legtöbben mondtuk egymásnak, vagy írtuk le és küldtük el képeslapokon, vagy az éter hullámain. Kívántuk őszinte szívvel, vagy csak megszokásból, mint a napi köszönést. Elgondolkodunk-e rajta, hogy mi is a kívánságunk tárgya? Mi is a boldogság? Honnan jön, mi hozza, független-e tőlünk, esetleg rajtunk is múlik?

Ma már a tudomány is foglalkozik ezzel a témával. Pozitív pszichológiának hívják, hazánkban az ELTE-n tanszéke is van. Több tudományos konferenciát is rendeznek már a kutatásáról. Innen is tudhatjuk, hogy boldogság 40 százalékban tanulható, vagyis ilyen arányban vagyunk felelősek a saját boldogságunkért. Kutatások igazolják, hogy boldogságunk 50 százalékban genetikailag, biológiailag meghatározott, 10 százalék az életkörülményeinkből fakad, viszont a maradék 40 százalék tőlünk függ. Azaz 40 százalékban rajtunk áll, hogy hogyan is érezzük magunkat. Ennek ellenére nem szoktunk foglalkozni vele, pedig vannak mindenki számára elérhető, tudatosan választható ún. boldogságfokozó gyakorlatok. Sonja Lyubomirsky  „Hogyan legyünk boldogok – Életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben” című könyvében részletesen leírja ezeket a gyakorlatokat, és ezen a felismerésen alapulnak a Bagdi Bella énekes által kidolgozott és Bagdy Emőke népszerű pszichológus által támogatott ún. Boldogságprogramok is. A kutatások szerint a boldogságunk alappillérei a következők: rendszeres testmozgás; önzetlen cselekedetek ( ha jót teszünk másokkal); a rokoni, baráti kapcsolatok ápolása; a célkitűzések és azok megvalósítására tett erőfeszítések; az apró örömök értékelése; végül pedig – és ez a legnagyobb súllyal bíró – a hála. Miért jó hálát adni? A hálaadás során felidézzük a számunkra pozitív élményeket, eseményeket és azokat újra éljük, mely során az idegrendszerünk, hormonrendszerünk is úgy reagál, mintha a jó és szép dolgok újra a valóságban is megtörténnének velünk. Igaz ennek az ellenkezője is, ezért fontos, hogy tudjuk elengedni a sérelmeinket, tudjunk megbocsátani. Lássunk néhány boldogságfokozó technikát! Itt jegyzem meg, hogy nincs új a nap alatt, jórészüket a hagyomány is alkalmazta, ma pedig a tudomány leporolja. Egy ilyen „technika” például a hálalevél. Levelet írhatunk kézzel egy számunkra fontos, kiválasztott személynek, aki nagy hatással volt valamiért az életünkre, arról, hogy miért vagyunk hálásak neki. Fontos kézzel írni, és ha lehetőségünk van rá, akkor személyesen felolvasni neki. Érdemes kipróbálni. Írhatunk olyan személyeknek is, akik már nincsenek köztünk, nagy terheket tehetünk le ezzel és megkönnyebbülést hozhat a lelkünknek. Egy másik jó boldogságfokozó gyakorlat – érdemes családban alkalmazni –  az ún. „három áldás gyakorlat”. A közös esti étkezésnél mindenki felsorolja, hogy aznap mi volt az a három legjobb dolog, ami történt vele. Még jobb ha el is mondjuk, miért éppen ezeket választottuk és milyen pozitív érzelmek kapcsolódnak hozzá.  Egyszemélyes jó dolog a hálanapló vezetése, azaz minden nap leírjuk, hogy miért lehetünk hálásak. Utoljára álljon itt egy olyan „ősi” hálaadási gyakorlat, mely sokunk számára kézenfekvő, az ima. Hálát adni a Teremtőnek azért, amink van – mert hiszen rengeteg mindenünk van, és a legtöbbet olyan természetesnek vesszük, hogy fel sem tűnik, csak akkor, amikor nincs. Az évkezdés tökéletes alkalom arra, hogy kezdjünk el valóban tenni a boldogságunkért. Aknázzuk ki a 40 százalék rajtunk múló lehetőségét. Mozogjunk, barátkozzunk, szeressünk, tegyünk jót és legyünk hálásak.  Szőts Rózsa

hirdetés