Tavaly november közepén Wales ellen játszott Európa bajnoki selejtezőt a magyar futballválogatott. Mivel a meccs előtt még volt némi remény arra, hogy kivívjuk az Eb-szereplést (azóta már tudjuk, hogy ez egyelőre nem sikerült) és a helyszín is igen érdekesnek tűnt, ezért egy kisebb baráti társasággal úgy döntöttünk, élőben nézzük meg focistáinkat Wales ellen.
Annak ellenére, hogy Anglia, Nagy Britannia naponta szóba kerül itthon a tévében, interneten, Walesről már jóval kevesebbet tud az átlagember. Addig oké, hogy Arany János – A walesi bárdok, meg, hogy a walesi zászló közepén egy nagy, vörös sárkány van és talán a Harry Potter néhány szereplője is walesi. Ezeken kívül viszont alig tudtunk valamit erről a helyről, ezért nyolc fős, vasasiakból álló társaságunk úgy indult útnak, hogy a meccs mellett jusson idő Cardiff megnézésre is.
Wales az Egyesült Királyság egyik tagországa, Angliától nyugatra, nagyjából akkora, mint Baranya, Somogy és Tolna megye. A tartomány tele van dombokkal, hegyekkel, évszázados kastélyokkal és várakkal, a hely tényleg olyan hangulatot áraszt, hogy az az ember érzése, hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat valami mesebeli lény, egy kobold vagy épp egy sárkány. Fővárosa a Pécsnél kb. kétszer nagyobb Cardiff, ahova londoni átszállással jutottunk el. Habár jóval nagyobb, mint a mi városunk, mégis egészen csendes, már-már álmos kisváros hangulata van, pláne Londonhoz képest, ahol az odaúton volt szerencsénk pár órát eltölteni.
Beszédes tény, hogy a város egyik nevezetessége a korábban itt működő kőszén tőzsde. Mivel a tartomány jó része hegyes, dombos, kőszénben gazdag vidék, a bányászatnak, csakúgy, mint nálunk a Mecsekben, itt is nagy hagyományai vannak. A környéken kitermelt kőszenet a fővárosi kikötőbe szállították, ahonnan hajókon vitték azt tovább a világ minden részére. A szénbányászat azonban itt is hanyatlóban van, alig néhány bánya üzemel Walesben, Cardiffban főleg szobrok, emléktáblák emlékeztetnek arra, hogy valamikor ez az iparág volt itt a meghatározó.
Két nappal a meccs előtt nagyjából semmi sem utalt arra, hogy ebben a városban nemsokára a hazaiak számára is sorsdöntő meccset rendeznek, a helyiek közül sokan nem is tudták, hogy meccs lesz. Nem csoda, hiszen Walesben a rögbivel semmi sem veszi fel a versenyt népszerűségben. A Cardiffban található a hatalmas, 78.000 férőhelyes Millennium stadion, a magyarok elleni Eb-selejtezőt viszont egy jóval kisebb stadionban, a Cardiff City FC pályáján rendezték. A walesi emberek egyébként nagyon barátságokat voltak velünk, magyarokkal, de abban azért mindegyikük biztos volt, hogy ők fognak nyerni. Ennek ellenére a legtöbb kocsmában, üzletben mindenkinek volt hozzánk, illetve a magyar csapat számára egy-egy bíztató szava.
Cardiffban a szigorúan vett belváros, ahol a turisták nagy része megtalálható, igazából csak néhány utcából és a kikötőből áll, a meccs napján ezt a részt gyakorlatilag ellepték a magyarok. Igaz, hogy a hazaiak meze is piros, ezért sokszor nehéz volt megkülönböztetni, hogy walesi vagy magyar szurkolót látunk, de abból sem volt gond, ha véletlenül a hazaiak kocsmájába keveredtünk: ilyenkor elkezdődtek a meghívások és visszahívások, pillanatok alatt sikerült végig kóstolni a teljes sörkínálatot, miközben azt próbáltuk megfejteni, hogyan juthatna ki Wales és Magyarország is az Eb-re.
A meccsre végül megtelt a kisebbik városi stadion, a helyi rendezők és rendőrök türelmesen és kedélyesen tűrték a magyar szurkolók méltatlankodását, rutinosan tartották a rendet, érződött, hogy sokkal komolyabb szurkolótáborokon edződtek az angol első- és másodosztályban. Sok más, európai helyszínnel ellentétben még normális sört is lehetett kapni a stadionban, így könnyebb szívvel néztük végig azt, hogy a magyar válogatottnak egy pillanatig sem volt esélye még a döntetlenre sem. Az ellenfél bántóan gyorsan lesimázta ezt a meccset, a második félidőt már valószínűleg nem csak a nézők, hanem a játékosok is unták, így nekünk nem maradt más, mint a lefújás után figyelni, hogy a hazaiak boldogan ünneplik a 2-0-s győzelmüket.
