BESZÁMOLÓ Berek Wakeboard és Lovarda Nyári lovas napközis tábor

BESZÁMOLÓ

Berek Wakeboard és Lovarda Nyári lovas napközis tábor

Pécs-Vasas, 2019. augusztus 5-9.

 

  1. augusztus 5-9-ig lovardánkban „ lovas napközis táborunkban” láttunk vendégül a Vasasi Szent Borbála Egyesület finanszírozásával 20 kisdiákot, akik mindannyian szeretik a természetet, az állatokat.

 

Első nap Ruzsicsics Ferenc az Egyesület Elnöke köszöntötte a résztvevőket.

 

Mi pedig ( a lovarda dolgozói) ismertettük a házirendet, balesetvédelmi oktatást tartottunk a gyerekeknek. Megismerkedtünk egymással, körbevezettük a táborozókat a helyszínen, megmutattuk a lovardát, elpakoltunk az öltöző szekrényekben.

Ezután ismertettük a lóval való foglalkozás szabályait, bevezettük a lovakat a karámokból, a gyerekek közreműködésével leápoltuk őket, nyergeltünk, majd kiosztottuk a védőfelszereléseket és kilovasítottuk mindenkit.

 

10 órától megkezdtük a lovagoltatást. A legtöbb lovas futószáron lovagolt, néhányan( akik már tudtak lovagolni) pedig osztályban. Felváltva lovagoltak 30 percenként váltva egymást, aki épp nem lovon ült,az pedig az istállóban más lovakat ápolt, lovat legeltetett.

 

Ebédelni a wakeboard pálya büféjéhez mentünk. Ebéd után a teraszon kis pihenő következett, ahol társasoztunk, beszélgettünk a lovakról, élveztük a nyári napsütést.

 

Délután a délelőttihez hasonlóan előkészítettük a lovakat, majd lovagoltattuk a gyerekeket.

 

Második nap délelőtt a tegnapihoz hasonlóan lovagoltattunk, majd ebédeltettünk. Nagyon meleg volt.

A gyerekek szerették volnap kipróbálni a wakeboardozást, ezért a 10 év feletti jelentkezőknek  úszásfelmérést tartottunk, hogy megnézzük biztos –e az úszás tudásuk. Mindenki alkalmasnak bizonyult, így próbálgathatták az elindulást a wakeboard deszkákkal. A wakeboard oktatók tanácsokkal segítették a gyerekeket, akik nagyon kitartóan próbálkoztak. Pár óra elteltével már sikerült megtenniük néhány métert. A 10 évesnél kisebbekkel pedig a tóban fürödtünk és szurkoltunk a többieknek. Uzsonna után mindeki hazament.

 

Harmadik nap délelőtt lovagoltattunk a szokásos rendben, ebéd után lovaskocsikázni vittük a gyerekeket. A jártatókocsira nem fértünk fel egyszerre, ezért két körben lovaskocsiztunk.

 

Negyedik nap érkezés után lóápolás, nyergelés, lovagoltatás következett. Az éppen nem lovagló gyerekekkel nyeregalátéteket mostunk, lovakat legeltettünk.

Ebéd után sétáltunk a gyerekekkel a tó körül, trambulinoztunk. A pihenő után rendet tettünk a nyergesben, az istállóban, gondosan lovakat ápoltunk, nyergeltünk és izgatottan vártuk a Szülőket a lovasbemutatóra. A lovaglás jó sikerült, a gyerekek nagyon ügyesek voltak.Uzsonnával búcsúztunk.

 

Ötödik nap reggel a szokásos rutin, majd lovaglás. A legtöbben már futószár nélkül tudtak lovagolni. Lovaglás után fényképeket készítettünk a gyerekekről. Ebéd után mindenki kapott jutalom fagylaltot.Sokuknak tetszett a wakeboardozás, ezért újra kipróbálhatták magukat a vízben. A kicsikkel a tóban úszkáltunk. Távozáskor átadtuk a meglepetés okleveleket.

 

Reméljük, hogy jól érezték magukat a táborban a Gyerekek, szeretettel várjuk őket legközelebb is. Ezúton is köszönjük a Vasasi Szent Borbála Egyesületnek, hogy bennünket választottak a táboroztatáshoz.

 

Mindenkit szeretettel várunk a Berek Wakeboard és Lovardában, aki szeretne megtanulni wakeboardozni vagy lovagolni, vagy csak egyszerűen szeretne szép környezetben kirándulni vagy pihenni.

 

 

Köszönettel:  Komárominé Lukács Edit

Berek Wakeboard és Lovarda