III.Berek Fesztivál !!!!

III. Berek Fesztivál!

Az idén is a Berek Waekboord és a Lovarda területén rendeztük meg június 15-én. A terület nagyságát kihasználva több program is tudott egy időben zajlani, amire idén nagy szükség is volt, hiszen nagyon sok programelemmel készültünk. Az idei műsort is a lovasok kezdték egy kis ügyességi bemutatóval. A fellépők közt idén bemutatkozott a Meszesi Búzavirág Ének- és Tánckar, utánuk a vasasi ovisok műsorát láthatták a vendégek, a középső, sárga csoport „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” mesét adták elő, a nagyok egy kis pünkösdölő táncos műsort hoztak nekünk. Kovács István dalaival szórakoztatta a közönséget. A tavaly megismert fiatal rapcsapat tagjai idén is szórakoztatták saját dalaikkal a résztvevőket. A katasztrófavédelem munkatársai bemutatták a tűzoltóautó szirénáját, a gyerekek kívül-belül megnézhették az autót, és kipróbálhatták, hogyan kell a vízsugárral oltani. Akinek nagyon melege volt, azt nagy örömmel felfrissítették egy kis vízzel, amit a gyerekek nagyon élveztek. A program folytatásaként egy kutyaiskola bemutatója következett, a kutyák nagyon szófogadóan és pontosan követték a parancsokat a nagy meleg ellenére. A mazsorett-es lányoktól ismét egy fantasztikus produkciót láthattunk, nem hiába nyerik sorra az elismerő díjakat a versenyeken. A támogatóinknak (pécsi zoo, Bikal Élménybirtok, siklósi vár) köszönhetően a családi ügyességi versenyen családi belépőket nyertek a bátor és ügyes nevezők.

A Mester-tár idén is elfoglalta a füves területet, lehetett kóstolni és vásárolni. A KoBeKo házi készítésű termékeit, házi rétest, Kraft Tünde házi készítésű különböző ízesítésű sajtjait, Schweitzer Antal mézét, Skaczel Ildikóék különböző cukorkákat kínáltak, a Marcz családnak köszönhetően kürtőskalácsot is lehetett vásárolni .A Tegyünk Egymás Szociális Szövetkezettől frissen sütött amerikai mini fánkkal, a Srpr család fából készített termékeivel színesítette a kínálatot, és egy új árussal is találkozhattak a látogatók ,egyedi, kézzel készített álomfogókkal és ékszerekkel, és henna testfestéssel érkeztek a rendezvényre. A gyerekek is számos szórakozási lehetőség közül válogathattak: a hagyományt őrző csuhébáb-készítéssel Anci néni várta őket, kreatív asztalunknál szélforgót készíthettek, a kitelepült baba-mama klub játékain kívül kipróbálhatták a régi népi játékokat is, de csillámtetko, arcfestés, légvár és körhinta is várta a szórakozni vágyókat. A résztvevőknek egy tál pörkölttel kedveskedtünk, amit Varga Kálmán készített el, és mindenkinek nagyon ízlett, és Gálos András és felesége, Katalin finom házi rétesével. Az idősebb korosztály kipróbálhatta az íjlövészetet és az airsoft fegyvereket. Nemcsak szórakozási lehetőséggel találkozhattak a résztvevők, hanem a Pécs–Ormánsági Prevenciós Praxisközösség egészségügyi szűrésekkel és táplálkozási tanácsokkal látta el az érdeklődőket. A Napüdvözlet Egyesület csontkovácsai és masszőrei is bemutatták tudásukat, és kipróbálhatták ügyes kezüket. A délutánt a Swing Laides zárta, három csodálatos hangú hölgy, akiket a swing dalok szeretete hozott össze. A helyszín zavartalan közlekedése érdekében a somogyi-és vasasi polgárőrök tagjai elirányították az autósokat a külső utcába parkolni, hogy a terület biztonságos legyen a nézelődőknek, és ne kelljen az autósokra figyelni.

Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt. Örülünk, hogy ilyen sokan kilátogattak ezen a meleg nyári napon.

Nagyon szépen köszönjük, hogy segítettétek a munkánkat, és ezzel egy szuper programot tudtunk biztosítani a látogatóknak! KoBeKo munkatársak, önkéntesek, Csillag Mazsorett Egyesület, Berek Waekboord és Lovarda, Meszesi Búzavirág Ének- és Tánckar, vasasi ovisok sárga/kék csoport és felkészítői, Kovács István, Free Rap, Vadon Airsoft, Baranya Megyei Katasztrófavédelem, Mester-Tár tagjai, Napüdvözlet Egyesület, Pécs–Ormánsági Prevenciós Praxis Közösség, Swing Ladies, Mecsek Kutyakiképző Iskola, Somogyi-Vasasi Polgárőr Egyesület.

Köszönet nektek. 🙂

Csémi Hajnalka

Programszervező

KoBeKo Művelődési Központ