Újév. Új év? Új év!

Újév. Hogy mit tartogat számunkra, azt most még nem lehet tudni. Csak vágyaink vannak, amelyek ott élnek a lelkünk mélyén. Szeretnénk fokozni a sikereket, megfejelni az eredményeket, tovább erősíteni mindazt, ami eddig is annyi örömet adott számunkra. Vagy éppenséggel az a sóvárgás van bennünk, hogy bizonyítani szeretnénk: nem vagyunk vesztesek, lehetünk mi is sikeresek…
Ha akarjuk, ha nem, változik minden. A körülményeink, a körülöttünk élők és mi magunk is. Egy új kezdet, mindig hoz valami olyat, ami eddig másként volt. Egy új év kezdetén arra vágyunk, hogy jobbá legyenek a dolgok. A szomorúság forduljon vidámsággá, a szűkösséget váltsa fel a bőség, a félelem kerüljön minél messzebb tőlünk, a magányosság váljon ismeretlenné. Olykor már azzal is megelégednénk, ha minden legalább olyan maradna, mint eddig. Mert akkor nem lett rosszabb… Ám ezt nem tudja garantálni semmi és senki.
Az új kezdet nem csupán ismeretlenek sokaságát tartogatja számunkra, hanem lehetőségek sokaságát is. Nem garanciákat kapunk, hanem reményt arra, hogy valami más, teljesebb legyen az életünkben, mint ami eddig volt. Az első, amit lehetőségként kaptunk, hogy keresve egy csendes zugot, végig gondolhatjuk, mire is vágyunk igazán, mi az, ami mozgatja az életünket. Nem könnyű ezt a csendet megteremteni és elszakadni mindattól, amit magunk körül érzékelünk. Életünk anyagi, fizikai szükségletei könnyen elfedik azt, ami még ezeknél sokkal fontosabb. Érdemes elgondolkozni Jézus szavain: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”
Induljunk neki azzal az elhatározással a 2017-es évnek, hogy szeretnénk meglátni a ránk váró történésekben a lehetőségeket! Határozzuk el, hogy nem hanyagoljuk el bensőnk, lelkünk szükségleteit! Találjuk meg azokat a helyeket, ahol menet közben is lerakhatjuk a terheinket, társakat találhatunk az utunkhoz, megtelhetünk reménnyel a folytatáshoz!
A következő áldással kívánok minden Kedves Olvasónak áldásokat hozó új évet!
Hajnal Zoltán baptista lelkipásztor

„Isten áldja lelkedet,
hogy olykor elrugaszkodhass a földről,
és magasba szárnyalhass új világok, új távlatok felé
Isten áldja értelmedet,
hogy világos gondolatok ébredjenek benned,
amelyek kalandra hívnak ismeretlen ösvényeken
Isten áldja szívedet,
hogy a rajtad átlibbenő ihlet nyomán
ráérezhess arra, mi készül épp megszületni általad
Isten áldja érzékeidet,
hogy gazdag tapasztalatokat gyűjthess a világról,
amely körülvesz, és mindig részed legyen őszinte csodálkozásban
Találjanak rád jó szavak, fölemelő élmények,
gyógyító üzenetek a Teljesség világából
fedezd föl az elengedésből születő megelégedést
az egyszerűség tékozló gazdagságát
meríts bátorságot benső szabadságodból,
s azután bízd rá magad a nagyobb Erőre, amely fölemel
és csak röpülj röpülj áldott szárnyaidon”
Varga Gyöngyi