Trianoni megemlékezés Vasason

2015. június 4-én a kora délutáni órákban megemlékezésre gyülekeztek az emberek Vasason, a római katolikus templom kertjében álló Trianon-i emlékmű körül.

A Vasasi Szent Borbála egyesület szervezésében minden évben, e gyászos emlékezetű napon egybegyűlnek az emberek Vasason, hogy megemlékezzenek a magyarság XX. századi holokausztjáról. Idén a városi központi megemlékezés is itt volt. A kormány nevében megjelent, és beszédet mondott, majd elhelyezte a kormány koszorúját dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a város vezetése nevében dr. Őri László alpolgármester, a Fidesz – KDNP frakció nevében Tihanyvári Dóra és Oszoli Dénes frakcióvezető helyettesek, számos civil szervezet vezetői és tagjai.

Asztaltársaságunkat Maráczy Tibor alapító képviselte.

A katonai díszjel lehangzása után a Vasasi Bányász Fúvószenekar közreműködésével felhangzott a Himnusz. Ezt követően Ruzsicsics Ferenc úr, a Vasasi Szent Borbála egyesület elnökének köszöntőjét hallhatták az egybegyűltek.

A köszöntő után ének hangzott el, majd ökumenikus megemlékezés a református, evangélikus és római katolikus lelkészek szolgálatával. A vasasi általános iskola tanulóinak megemlékező műsora után dr. Hoppál Péter államtitkár úr beszéde hangzott el. A beszédet követően a Berze Nagy János Népdalkar hölgykoszorújának gyönyörű éneke szállt az ég felé, oda, ahol e hazáért meghaltak tízezreinek lelke tekintett le a megemlékezők csoportjára.

A koszorúzást követően a Vasai Bányász Fúvószenekar eljátszotta a Székely Himnuszt, majd azt követően a Szózatot.

Köszönetünket fejezzük ki Ruzsicsics Ferenc úrnak, a Vasasi Szent Borbála Egyesület elnökének az Asztaltársaságunk meghívásáért, és a lehetőségért, hogy elhelyezhettük a megemlékezés és a kegyelet koszorúját.

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akiknek a munkája, illetve közreműködése nélkül ez a szomorú, de mégis felemelő megemlékezés nem jöhetett volna létre.

 

Szent Mihály Arkangyal Asztaltársaság Alapítók Tanácsa