Boldogság – tettük érte! Csatlakozz Te is!

Örömmel adjuk hírül, hogy szeptember 26-án 6 fő jelen lévő taggal megalapítottuk a helyi Boldogság Klubot. Mint arról a korábbi számban hírt adtunk egy országos mozgalomról van szó, melyhez eddig több mint hatezer ember, 200 feletti iskola és száznál is több klub csatlakozott. Az első klubfoglalkozáson, mely a programot megálmodó énekesnő, Bagdi Bella által összeállított program alapján zajlott, értékeltük az első hónap boldogságfokozó technikájának (a hálának) gyakorlási tapasztalatait, megosztottuk egymással az ezzel kapcsolatos élményeinket, felismeréseinket. Ezt követően a következő hónap témáját az optimizmust jártuk körül. Átbeszéltük, hogy a pozitív gondolkodás mit jelent számunkra, majd a klubvezető segítségével megismerkedtünk a tudósok álláspontjával, az ezzel kapcsolatos kutatások tapasztalataival. Megtudtuk, milyen egyszerű technikák alkalmazásával ismerhetjük fel a negatív programjainkat, mintázatainkat (nem érdemes, buta vagyok, nem vagyok képes…) és hogyan írhatjuk felül őket, hogyan láthatjuk meg a dolgok „napos oldalát”. Hangulatos páros gyakorlatokban mindjárt alkalmazhattuk is a tanultakat.

A programhoz és a klubhoz bármikor lehet csatlakozni, de ne halogass! Tedd meg mindjárt az első lépést, a többi már könnyű és garantáltan örömteli lesz. Regisztrálj az alábbi linken http://jobbveledavilag.hu/boldogsagprogram és keress bennünket, a Pécs-Vasasi ” Jobb Veled a Világ” klubot. Már most írd be a naplódba: a következő klub időpontja 2014.10.31 péntek este fél hat. Rendezd úgy a dolgaidat, vetítsd a jövőbe, hogy semmi nem jön közbe, ott leszel. Várunk szeretettel a boldogságra vágyók és azért tenni is akarók körébe.

Napüdvözlet Egyesület, Pécs, Vasas, Bethlen G.u.8.