Nem is olyan rég, településünk még büszkélkedhetett egy NB-II-es asztalitenisz csapattal, akik országosan is megállták helyüket. Ennek a csapatnak, egyik alapító tagját Dittrich Jánost kérdezem az egykori csapat történetéről.
– Mikor alakult a csapat, kik voltak az alapítói, versenyzői?
Több csapatról kell beszélni, hisz a hosszú évek alatt változtak a játékosok, a feltételek, a versenyzési lehetőségek is. Jómagam 12 évesen részt először járási bajnokságon, természetesen ifi korosztályban. Ebben az időben (50-es évek) nagyon sokan űzték ezt a szép sportágat, szinte minden gyerek megtanult ping-pongozni – valamilyen szinten. Akkoriban a színvonalat Monostori Árpi, Fusch Karcsi, Berta Jani, Gering Ernő, Hrubi Jani – elnézést azoktól akikre nem emlékszem – képviselte. Akkoriban nem szerepelt csapat szervezett bajnokságban, inkább egyéni versenyek, kihívásos csapatmérkőzések voltak.
– Hol tartottátok az edzéseket, és merre jártatok versenyezni?
Az ’50-es évek végén szerveztük meg azt a csapatot, amelyik már az asztalitenisz szövetség által szervezett bajnokságban vett részt. Ez a csapat éveken át játszott a megyebajnokságban. A leggyakoribb összeállítás a Hrubi Jani, Videcz Jóska, Kopa Feri, Dittrich Jancsi alkotta csapat volt. A későbbiekben természetesen több változáson ment át a csapat, különböző okok miatt változtak a játékosok is. Szerepelt a csapatban Mosgai Miki – a későbbi iskola igazgató – Németh Feri Somogyból, Amrein Jóska (aki külön történet), Fuchs Miki, Tóth Laci Pécsről. Nagy változást hozott a csapat életében Hegedűs Józsi bácsi, aki Vasasra került dolgozni, ő lett a szakosztályvezető, aki jártas volt az asztalitenisz sportban. Addig ugyanis, sem edző, sem ügyintéző nem volt. A csapat ügyeit jómagam intéztem. 1968-ig tartott ez a szakasz, amikoris a csapat valahol a középcsoportban szerepelt abban a mezőnyben, ahol néhány pécsi csapat mellett, Siklós, Harkány, Beremend, Mohács, Bóly, Sásd, Villány, Szigetvár, időnként más vidéki csapatok voltak az ellenfeleink. A hazai mérkőzéseket a Bányászotthonban játszottuk, ott is edzettünk. Tudni kell, hogy a Bányászotthonban akkoriban mindig lehetett játszani, ezért is volt sok ping-pongozni szerető fiatal. Igaz az akkori szórakozási lehetőségeket nem lehet összehasonlítani a mai lehetőségekkel.
– Milyen eredményekkel büszkélkedhetett az egykori Vasasi Bányász?
Ha az eredményekkel akarunk büszkélkedni, akkor a ’68–’74-ig tartó időszakot kell említeni. Döntő motívum volt, hogy hozzánk került edzőnek Koronics Károly. Ő kiváló játékos volt, egyetemi évei alatt Budapesten játszott, s az akkori országos ranglistán a hatodik volt. De nem csak jó játékos volt, hanem jó edző, kitűnő ember, igazi jó barát lett. A siker másik meghatározó eleme a Vasasi Bányász Sportkör elkötelezettsége volt az előrelépés iránt. Vasas-bánya üzem támogatta a sportkör előrevivő terveit. A támogatás eléréséért sokat tett Zachár Gyula és Gyimesi Jenő. De támogatónk, szurkolónk volt dr. Pál Tibor üzemorvos is. A sikeres évekhez hozzájárult az új iskola tornaterme, ahol kitűnő körülmények között edzhettünk, játszhattuk a mérkőzéseket.
A siker sorozat a megyei bajnokságban indult, ahol a csapat ’69-ben harmadik, ’70-ben második, ’71-ben bajnok lett. Osztályozó mérkőzések után a csapat feljutott az NB III-ba. Vasas sporttörténetének első NB-s csapata lettünk. (A következő évben a labdarugók is elérték ugyanazt.) A csapat leggyakrabban a Tóth–Amrein–Németh–Dittrich összeállításban szerepelt. A magasabb osztálybeli eredményes szereplés érdekében Koronics Karcsi hozzánk igazolt, így már mint játékos edző szerepelt. Petőfi aknára jött dolgozni Horváth Józsi, aki jó játékosnak számított, vele is erősödtünk. Az első NB. III-as szezonban a csapat a harmadik helyen végzett. A következő évben – mint a megyebajnokságban – másodikak lettünk. Ekkor váratlanul felcsillant az NB. II. is. Ugyanis visszalépés miatt osztályozón vehettünk részt, de akkor ezt nem sikerült elérni. A csapat – Koronics–Tóth–Horváth–Németh–Dittrich összeállításban, nagy csatában maradt alul 13:12 arányban a Szombathely ellenében. A következő – 1974-es – évben hozzánk került Fejős Feri, így több lehetőség volt a csapatösszeállítást az ellenfél ismeretében változtatni. Ebben az évben bajnok lett a Vasasi Bányász s feljutott az NB. II-be. Számomra ez a hat év volt a legszebb. A magasabb osztályban is megállta helyét a csapat, amely erősödött Szederkényi Józsival s az időközben hozzánk került Bocz Attilával aki rövidesen a csapat húzóembere lett. Itt kell megemlíteni két fiatalt – Grosch Csabát és Böhl Zolit – akik az 5 fős csapatban kötelezően indítandó ifjúsági korú versenyzőt adták. A csapathoz került még Ragoncsa Feri is, aki a pécsi asztalitenisz sport emblematikus alakja volt. A vasasi Bányász az NB. II-ben is megállta helyét, igaz nem lett bajnok, de a kiesés sem fenyegette.
– Mondanál egy érdekes történetet, a csapat életéből?
Sokat tudnék mondani. Érdekes volt amikor a hőskorban az üzem hintójával mentünk Mánfára játszani s a mecseki szerpentinen gyalog jöttünk fel, mivel a hintó lassúbb volt. Amrein Jóskából – aki focista volt – muszájból csináltunk ping-pongost, mivel akkor éppen nem volt megfelelő játékos. Ő meglehetősen jól játszott szórakozásból, így sok külön edzéssel feljött a megfelelő szintre. Érdekes történetek helyett inkább azt mondanám el, hogy a Vasasi Bányász asztalitenisz csapatát mindig a jó csapatszellem jellemezte. CSAPAT volt, így csupa nagybetűvel. Az évvégi záróvacsorák, ahol családostól vettünk részt, közel hozták a feleségeket is, akik jó barátnők lettek. A mérkőzések, utazások utáni vacsora, sörözés – a csapatszellem erősítő akció – nevet viselte, Koronics edző megfogalmazása szerint. Sor került összejövetelre, játékostársak otthonában is. A jó közösség kialakulásában döntő érdeme volt Hegedűs József szakosztályvezetőnek, aki sajnos már nincs közöttünk. Ezúton is köszönünk neki mindent, amit a csapatért tett. Ki merem jelenteni az összes Vasasi Bányászban játszott spottársam nevében, hogy ez az időszak életünk felejthetetlen része, ma is nosztalgiával gondolunk rá.
– Mit tudsz a régi csapattagokról?
A régi csapattagokról, sőt az ellenfelekről is sok éven át lehetett információt kapni a „Baráti találkozó”-n, mely kb. 30 éven át minden évben megrendezésre került. A város, a megye ping-pongosai részére szervezett találkozókon verseny, beszélgetés, vacsora, zene, iszogatás volt a program. Ezek a találkozók pár éve megszűntek, részvételi, szervezési sőt anyagi okok miatt is. A régi csapattagokról ma már kevesebbet tudok, leginkább véletlen találkozók esetén tudunk információt cserélni. A legutolsó Vasasi Bányász találkozó az NB. II.-be jutás 30. évfordulóján 2004-ben volt Amrein Jóska pincéjénél, ami fergeteges siker volt.
– Mi volt az oka a Vasasi Bányász megszűnésének, és az mikor történt?
A Vasasi Bányász asztalitenisz szakosztályának megszűnésében az anyagiak játszották a főszerepet. A csapat évekig gond nélkül szerepelt az NB. II.-ben, bár az ország másik felére, Budapestre történő utazások, az étkezés, esetenként a szállás költsége jelentős volt. Az 5 fős csapatversenyre minimum 7 fő utazását kellett biztosítani, ami egyre nagyobb terhet jelentett a csökkenő költségvetésnek. Tudni kell, hogy már a ’80-as évek elejétől romlott a szénbányászat helyzete, csökkent a jóléti kiadások összege, ami a sporttámogatást is tartalmazta. Ez a tendencia folytatódott s a ’80-as évek közepére eljött a vég. ’84-ben, vagy ’85-ben (nem emlékszem az évre) kimondatott: megszűnt a Vasasi Bányász asztalitenisz szakosztálya. A végső búcsú helyszíne egy postavölgyi pince volt, ahol kitűnő volt a pörkölt, a vörösbor, csak a hangulat volt siralmas. Szó szerint!
Egymás nyakába borulva, sírva búcsúztunk egymástól, az együtt eltöltött szép évektől.
Bocz József
