Építményadó és telekadó változás

Senki nem szeret adózni. Ha adóról hallunk, összeszorul a gyomrunk. Az adó a szükséges rossz. Én sem szeretek róla írni, de szeretném Önöket tájékoztatni az adóváltozásokról.

Pécs város a  korábbi években nagy összegű hiteleket vett fel és ennek súlyos törlesztési terhei nyomasztóan hatnak a költségvetésre. Ennek következménye volt, hogy a 2012. évben új adórendelet született.

Ezt az adórendeletet sokan jogosan bírálták, sokszor aránytalanul nagy adóterhet jelentett a lakósságnak. Az október 18-i Közgyűlés újra napirendre tűzte az adózás tárgykörét. Idézek az előterjesztésből:

„Tavaly új adórendszert vezettünk be, amely – nem kétséges – komoly terhet jelentett sokak számára. Hosszú évek tervezgetése után a város határozott lépést tett az igazságos közteherviselés megvalósítása felé. A kialakított rendszer akkor is igazolta létét, ha a kirótt terhek bizony magasak. Éppen ezért nem is gondoljuk, hogy az adók mértéke örökké ezen a szinten kell maradjon. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a szigorú gazdálkodás eredményeként mihamarabb eljussunk ahhoz a ponthoz, amikor lehetővé válik az adóterhek csökkentése. Az igazságosság elvének érvényesítése megköveteli tőlünk, hogy minden észrevételre, minden jobbító javaslatra figyeljünk, s ha kell korrigáljuk a pécsi adórendszert. Ezt tesszük most is, amikor módosításainkkal átláthatóbbá, igazságosabbá, teljesíthetőbbé tesszük új adórendszerünket.”

A körzetemben jellemzően az osztatlan közös tulajdonú lakóépületekben (a hajdani bányatelepi lakásokban) élőkre és a telekadó esetében a nagy alapterületű telkek tulajdonosaira jelentett ez méltánytalanul és igazságtalanul nagy adóterhet.

2013. évre elkészültek az új adórendeletek, melyek már részben orvosolni próbálják ezt a terhet. Az adóból befolyt költségvetési tételen változtatni nem lehet, mert költségvetési hiány keletkezik. Ezért az új szabályozás értelmében a lakosság adóztatásának csökkentéséből keletkező hiányt a hitelintézeti, pénzintézeti, biztosítási tevékenység céljára szolgáló építmény, továbbá a távközlési, energiaellátó tevékenység céljára szolgáló építmény, valamint az üzemanyagtöltő állomás (benzinkút), bevásárlóközpont, gyorsétterem céljára szolgáló építmény 1700 Ft/m2-es megadóztatásával próbálja kezelni a rendelet.

A teljesség igénye nélkül néhány adózási változást ismertetnék:

Bevezetésre került egy általános építményadó mérték, melynek összege 850 Ft/m2.

Ez a 850 Ft/m2 adómérték a 2012. évben, a vállalkozások számára érvényesített 1.000 és 1.200 Ft/m2-es adómértékhez képest egy alacsonyabb adómérték, csökkentve ezáltal a mikro-, kis- és középvállalkozások adóterheit.

A magánszemély tulajdonában álló lakás építményadója nem változik, fennmarad a sávos adózás. (1 – 80 m² adólap esetén 200 Ft/m²; 80,01 – 220 m² adóalap esetén 16 000 Ft és a 80 m² feletti rész után 450 Ft/m²; 220,01 m² adóalaptól 79 000 Ft és a 220 m² feletti rész után 900Ft/m²)

A gépjármű tároló (garázs) adója sem változott:  300 Ft/m2

Pince építmény és magánszemély tulajdonában álló melléképítmény adója 0 Ft/m².

Az ingatlan-nyilvántartási állapottól függetlenül állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület, vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület (ideértve: istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágya tároló) esetén, feltéve, hogy az épületet az adóalany – őstermelői tevékenységhez kapcsolódóan – rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési használja, amennyiben az őstermelői tevékenységből származó nettó árbevétele a megelőző második évben nem haladja meg a 600.000 Ft-ot –, az adó mértéke 0 Ft/év.

Az osztatlan közös tulajdonú épületekre vonatkozóan  kedvező a  változás:

„Az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szereplő közös tulajdonú építmény vonatkozásában az adó mértéke az építményben lévő lakás, gépjárműtároló után 300 Ft/m².”

A telekadóval kapcsolatos változás:

„Nem vállalkozó magánszemély tulajdonában lévő 3000 m2-t meghaladó adóalap esetén, amennyiben a telek ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll:  1-1500 m2 adóalap esetén 0 Ft/m2; 1501 m2 adóalaptól az 1500 m2 feletti rész után 10 Ft/m2.”

Az újság terjedelme nem teszi lehetővé a  rendeletek teljes körű ismertetését, a részletek rövidesen megtekinthetőek lesznek a www.pecs.hu portálon.

Huba Csaba