Volt. Van. Lesz?!élet továbbra is a Művelődési Házakban.

Visszatekintés.

A TÁMOP-os projektünk végéhez érve vegyes érzésekkel tekintünk vissza az elmúlt 18 hónapra, amely 2010. október 1-től tartott 2012. május 31-ig.Szomorúak vagyunk, mert nehéz megválniattól, amit szerettünk csinálni, ugyanakkor örülünk is, mert ez alatt az idő alatt összesen több mint 1500-an vettek részt különböző programjainkon. Ez a hatalmas szám a 22 szakkörön és a 6 táboron részt vetteket jelenti, akik többnyire helyi fiatalok,általános, vagy középiskolások voltak, de az idősebb korosztály is talált magának érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. Bátran elmondhatjuk tehát, hogy Somogyban, Hirden, Vasason alig van olyan család, akik nem kerültek kapcsolatba velünk, vagy valamelyik Művelődési Házunkkal, az ottani programjainkon keresztül.Kínálatunkban szerepelt dráma, magyar, matematika, (r)észképességek fejlesztése, gyékény díszítőtárgy-készítő, interkulturális,lovas és mural painting szakkör, volt kicsinyek tánca, néptánc, mozgásfejlesztés, és barangolás az élet útvesztőiben.A tea-ház keretében pedig történelem és egészséges életmód klub, angol filmklub, árpádkori vasasi fémművesség története, tolerancia tanulása angolul, valamint négy egyalkalmas foglalkozás: ólfoglalás, nyúlhúst az asztalra, baromfiak a ház körül és magyarok a világ csúcsán is helyet kapott.Ezen kívül táborozhattak is az általános iskoláskorú gyerekek, a következő táborok valamelyikében: hagyományőrző, sport, dráma és öko tábor. Örömmel tölt el bennünket az is, hogy a megvalósítási időszakban felmerülő nehézségek számát jóval meghaladta a pozitív visszajelzések mennyisége. A felsorolt szakkörök, klubok és egyéb programok foglalkozásai által nyújtott ismeretek elsajátításán túl a projekt „mellékhatásaként” barátságok szövődtek és olyan közösségek kovácsolódtak, melyek tagjai igénylik a foglalkozások folytatását. A foglalkozások több helyszínen, a Kossuth, és a Kodály Művelődési Házakban, valamint a somogyi, a vasasi és a hirdi iskolákban zajlottak.A projektnek köszönhetően 2 millió forintból és rengetegönkéntes munka hozzáadásával megújult a Kossuth Művelődési Ház konyhája.A fenntartási időszak öt évében a tea-ház biztosan folytatódni fog, picit csökkentett nyitva tartással, önkénteseinknek köszönhetően. A szakkörök közül pedig azok mennek tovább, melyek vezetője díjazás nélkül is vállalja azok megtartását. A projekt zárórendezvényére 2012. május 30-án került sor a Kossuth Művelődési Házban.

Kocsisné Nagy Margit                                                                          Berényi Zoltán

projektvezető                                                                                          szakmai vezető