
Legutóbbi ülése óta is aktívan teltek a Mecsekszabolcs-Somogy-Hird-Vasas Településrészi Testület mindennapjai:
A vasasi tag lemondását követően több pályázat is érkezett helyiektől. Köszönjük mindenkinek, aki ilyen módon is aktívan be szeretne csatlakozni a testület munkájába. A kiválasztott személy neve a 29-i ülésen fog ismerté válni a nyilvánosság számára és reményeink szerint a májusi városi közgyűlés már döntést is hozhat róla.
Szintén pozitív volt látni, hogy a helyi civil közösség is megmozdult és legalább 20 pályázat érkezett be a helyi civil szervezetektől, melyben programokra pályázhattak és amelyről döntést a testület az április 29-i ülésén fogja meghozni. Emellett a Települési Felzárkózási Alap kapcsán és a BIOKOM keretet illetően is el lehet mondani, hogy aktív volt a helyi közösség a javaslatokat illetően.
Ezen aktivitás megmutatkozott abban is, hogy számos helyi problémát juttattak el a testületi tagok felé, melyeket továbbításra kerültek az illetékes önkormányzati cégek felé és számos esetben már meg is született a megoldás. A teljesség igénye nélkül ezek közül kiemelve csak párat:
A BIOKOM a Csap utca és Sas utca közötti út kapcsán a szükséges mart aszfaltos javítást beütemezte.
A Kósavölgyi úti ingatlanok esetében, ahol nincs közvilágítás a BIOKOM felvette a
A Bányatelep felsőhöz vezető útszakasz domboldali részére padok kerülnek kihelyezésre a Kodály Zoltán Művelődési ház felajánlása nyomán, mely padok az arra járók megpihenését szolgálhatják.
A Hadik András utcában, illetve a Hirdi út 22. szám elől a tavaly levágott faágak elszállításra kerültek.
A Szövőgyár utca -Zártkerti út sarkán található 2 db kiszáradt fenyőfa, amely veszélyeztette az ott lakókat, kivágása megtörtént.
A József Attila téren tavaly összegyűjtött lombhulladék, amely már eltömítette a vízelvezető árkot, elszállításra került.
Az április 17-i városi közgyűlésben pedig pozitív döntés született az irodahasználatot, valamint a tárgyi feltételek kapcsán. Köszönjük szépen Péterffy Attila polgármester úr, valamint a közgyűlési tagok támogató hozzáállását.
A testület következő ülésére május 28-an kerül sor. Az ülés első helyszíne Mecsekszabolcs, melyet követően a testület Vasason folytatja az ülését. A pontos részletek az újságban található meghívóban, valamint a testület Facebook oldalán: https://www.facebook.com/mshvtt/. A pontos napirendi pontok a későbbiekben kerülnek ismertetésre.
Mecsekszabolcs-Somogy-Hird-Vasas Településrészi Testület