Focihiradó – Március

Véget ért a Műfüves bajnokság, és már indul is a tavaszi szezon!

Huszonnégy csapat vett részt az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága által szervezett Téli Műfüves bajnokságon, ahol csapatunk végül a 14. helyen végzett. Nagyon kellettek ezek a felkészülési mérkőzések, mert itt jó körülmények között lehetett játszani, nem úgy, mint a saját pályánkon tartott edzések alkalmával. Az Igazgatóság célja tökéletesen megvalósult, hogy segítse a kis csapatok felkészülését a bajnokságra. A körülmények jók, és a színvonalra sem lehetett panasz, sok gólgazdag mérkőzés volt az öt hét alatt. A csoportunkban a második helyen sikerült végezni úgy, hogy megelőztük a Hosszúhetény, és a Kökény csapatát is, ami jó eredménynek mondható. A torna végső győztes csapata a Bogád lett a csoportunkban az első. Sajnos a helyosztó mérkőzések nem sikerültek jól, ettől függetlenül fejlődött a csapat, voltak jó szakaszaink egy-egy mérkőzés alkalmával. A keret erősségét mutatja, hogy egyik mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepben. Reméljük így lesz a bajnoki mérkőzések alkalmával is, és sikerül a tavasszal 15 pontot gyűjteni. A játékos keret nem sokat változott, de azért elmondható, hogy sikerült egy picit erőssebbé tenni azt. Érkezett Kiss Tamás, aki fiatal kora ellenére nagyon jó játékot mutatva debütált a csapatban. Ő korábban Szentlőrincen focizott, ahol jó alapokat kapott ahhoz, hogy csapatunk erőssége lehessen már most a tavasz során. Kecskemétről költözött Pécsre Ferenczi Zoltán, és a mi csapatunkat választotta, ahol folytatja pályafutását. Sokrétű játékos, több poszton is bevethető, és reméljük hasznos tagja lesz a csapatnak. Harmadik érkező játékosunk Pellérdről igazolt hozzánk. Lakatos József jó adottságokkal rendelkezik, nagyon szorgalmas, és bízom benne, hogy komoly erősítést fog Ő is jelenteni a csapat számára. Van még két fiatal játékos, akik a PEAC-ban nevelkedtek, de a továbbiakat már Vasason képzelik el. Márkus Ádám, és Varga Csongor szinte minden edzésen részt vesznek, és reméljük kitartó munkával a csapat erősségeivé fognak válni. A tavaszi első fordulóban március 9.-én Szalántán kell játszanunk, és szeretnénk jól indítani a bajnokságot, és lehetőleg megszerezni az első tavaszi három pontot, és utána pedig minél többet. A keret megvan hozzá, szeretnénk ezt a mérkőzéseken is bizonyítani, és minél több szurkolót látni a Parcsin arénában.

Varga László