
Kedves Vasasiak! Szeretnénk a résztvevőknek megköszönni, azt a színvonalas műsort, amit 2024.12.22-i karácsonyi istentisztelet keretein belül hallgathattunk. Varázslatos hangulatot teremtettek a nyugdíjasoknak a gyönyörű versei, Kovács István csodálatos éneklése.
Erre az alkalomra sikerült szinte teljesen megtölteni a sorokat, pedig kevesen látogatják a templomot.
Az evangélikus gyülekezet létszámán nyomot hagyott az idő vas foga. Az idősebbek még emlékezhetnek Weyse tanár úrra, az Ő családja intézte a templom építését, az összefogást. Az erről készült feljegyzéseket meglehet tekinteni a tanár úr még eredeti gyöngy betűivel.
1962-ben érkezett családjával Missura Tibor lelkész, akinek még volt lelkészi hivatala és lakása Vasason. A gyülekezetében 10 falu közösségéért felelt, amely közös erővel motorkerékpárt vásárolt számára, hogy azzal járja a településeket, télen-nyáron. Sokat tettek a hívek ezért a gyülekezetért és a templomért. Weyse Klári néni tudta az embereket megszólítani a gyerekeken keresztül, a gyülekezet alkalmain összehozni, részvételre ösztönözni. Az Ő hiánya pótolhatatlan.
Sajnáljuk, hogy így megcsappant a létszám, de hálásak vagyunk ezekért az alkalmakért, mikor együtt lehetünk és azokért, akik erőfeszítéseikkel hozzájárulnak.
A lelkészek most 139 településen látják el a szolgálatot, de minden hónap 2. és 4. vasárnap 11 órától itt találkozhatnak velük a templomban.
Maradunk tisztelettel: Vasasi Evangélikus Gyülekezet