Véget ért az őszi szezon

Nagyon hamar elröppent ez az idény. Egy viszonylag mozgalmas, és nekünk izgalmas nyári átigazolási időszak végén /ami a mi csapatunknak jól sikerült/ indult el a 2024/25-ös bajnoki év. Azt tűztük ki célul a csapat elé, amit eddig is, hogy fejlődni, és jobb eredményt elérni, mint az előző bajnokságban. Félidőhöz érve úgy látom, a jobb teljesítményt sikerül megvalósítani, és az eredmény is remélem, hogy meglesz a bajnokság végére. Nagy változás az eddigiekhez képest, hogy hétről hétre szinte ugyanazzal a kezdő csapattal tudunk felállni, ami a mérkőzéseken meg is látszik a csapat játékán. Eddig nem így volt, szinte kétszer nem tudott az a csapat játszani, mint aki az előző héten kezdett. Játékban felvesszük már a versenyt a nálunk erősebbnek gondolt csapatok ellen is, csak az a kis rutin, az a kis plusz hiányzik, ami egyenlőre még nincs meg, hogy a mérkőzéseket eldöntő pillanatokban sikerüljön jó döntéseket hozni, és annak megfelelően cselekedni. Remélem, ezen a tavasszal majd tudunk javítani. Jó kerettel vágtunk neki a bajnokságnak, a 24 játékosból sajnos idő közben, ilyen-olyan okok miatt 6 játékos lemorzsolódott, többen sérüléssel bajlódtak, és úgy játszottak a meccseken, ezért néha azért voltak létszám gondjaink is. Bízom benne a tavaszi felkészülés kezdetére mindenki egészséges lesz, és jól rá tudunk készülni a bajnokság hátra lévő mérkőzéseire. Indulni fogunk a Téli műfüves bajnokságban, ami jó felkészülést biztosít, szeretnénk néhány játékost igazolni, hogy meg tudjuk valósítani a célunkat, legalább 25 pontot kell gyűjteni a bajnokság végére. Tehát a mostani 10 pont mellé még minimum 15 pont kell. Nem lesz könnyű, de a csapat alkalmas rá. Nagy előre lépés volt az is, hogy sikerült az öltözőt egy kicsit jobb állapotba hozni. Nagyon ráfért már egy kis felújítás, és most végre megfelelő körülmények között tudjuk rendezni a hazai mérkőzéseinket. Igyekezni fogunk tovább javítani a körülményeken, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni a jelenlegi csapattal. Szeretnénk, ha már a tavaszi szezontól sikerülne új edzőt találni a csapat élére, de a következő bajnokságnak már minden kép úgy vágnánk neki, hogy van edzője a csapatnak. Most egy kis szünet, egy kis pihenő következik, de január második hetében már újra edzeni fogunk és készülünk a tavaszi meccsekre.

Minden kedves szurkolónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Esztendőt kívánunk!

Varga László