– Nyári lazulás, avagy mi mennyi? –
Hajnali fél nyolckor csörög a telefonom. Álomittasan veszem fel.
– Attila vagyok – mondják be a vonal másik végén. – Hozok Katának egy csomagot, otthon vagytok?
– Persze… – válaszolom kissé tétován. – Elfelejtettétek kirakni a teli kukát, este kitettem – mondom még, mire a telefon másik végén enyhe zavart érzek, majd megszakad a vonal.
Próbálnék felébredni. S próbálnám összerakni a dolgot: Kata a lányunk. Attila a férje. Pécsen laknak. Jelenleg a velünk szemben lévő üres házat újítják fel, ahonnan tegnap este a kukát kitettem. Attila miért is hozna Katának egy csomagot…, ráadásul hozzánk…? Rövid töprengés után feladom a megoldhatatlannak látszó fejtörőt.
Nem sokkal később csengetnek. Ajtót nyitok. Jön a postás, hozza a csomagot.
Az már csak a véletlen műve, hogy a két Attila hangja a telefonban teljesen hasonlóan cseng.
CsL
Weöres Sándor: KÁNIKULA
Szikrázó az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül láng-űrben a
tarka vidék.
Olvadtan a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött utaznak
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó kékségen
sötét pihe-szál:
óriás magányban
egy pacsirta száll.
