
Képviselői hírek – választási győzelem, hálásan köszönöm mindenkinek a bizalmat, amit igyekszek minden erőmmel meg- és rászolgálni!
KÖSZÖNÖM A BIZALMAT!
- Mint arról már többször beszámoltam a június 9-ei Önkormányzati választásokon az Összefogás Pécsért Egyesület civil jelöltjeként, a FIDESZ-KDNP-ÖPE szövetség keretein belül indultam, és 1535 szavazattal sikerült megnyernem a körzetünket, most 292-vel többen szavaztak rám, mint a várost eddig vezető DK-MSZP-Jobbik-Momentum koalíció jelöltjére. Az eredmények magukért beszélnek, sikerült a 2019-es eredményt jelentősen megnövelni, ezzel a 2019-ben felém táplált bizalmat megszolgálva tovább szeretném építeni-szépíteni településeinket, fejleszteni közösségeinket. Nehéz ciklus végére értünk, de biztos vagyok benne, hogy a következő ciklusban Szabolcsfalu és István-akna településrészekkel kibővített körzetben, Vasas-Somogy-Hirden az eddigi eredményeket megsokszorozva, azokat az új körzetekre is kiterjesztve tudom a településrészek fejlődését elősegíteni.
KEDVEZŐ FOGADTATÁS A TELEPÜLÉSRÉSZI TESTÜLET KÖLTSÉGVETÉSÉRE
- A júniusi közgyűlésen általam beadott költségvetési módosítást most nem, de Polgármester úr kiemelte, hogy októberig egyeztessük, mert ő támogatja a Vasas-Somogy-Hird Településrészi Testület költségvetését. Mondhatnám, na végre, lehet a választási eredmény is kellett, no, de mindegy is: a lényeg, hogy már városvezetői szinten sikerrel járhat több éves törekvésem, lesz a Testületünknek itt helyben felhasználható külön költségvetése.
KÉPVISELŐI MUNKÁM
- Hird, Szathmáry Gy. utca játszótér további fejlesztése” és “Somogyi buszfordulónál a játszótér további fejlesztése elkészült újabb játékelemek kerültek kihelyezésre
- A múromi Gilice-sor konténereknél a nagy mennyiségben a konténerek mellett, körül kihelyezett hulladékokat a BIOKOM elszállította, de megakadályozandó a további illegális lerakásokat, most annak lezárása és kamerás megfigyelése van folyamatban. Erről volt egy helyi lakossági fórum, ahol ebben az irányban mozdultak el a jelenlévő telektulajdonosok.
- Szintén itt a somogyi temetővel szemben a Múromi úton a helyi Motorosklub és lakosok segítségével kitisztítottuk a benőtt vízelvezető árkot. A Biokom a megbeszéltek szerint először az utat rendezi, majd 2 folyókát építi be, és végül az árok profilozását végzi el. Hamarosan a szakemberek kimennek a helyszínre, még egyszer megnézik a teendőket és beütemezik a munkákat.
- A somogyi buszfordulónál kérésemre a BIOKOM kezelésében lévő árkot várhatóan pár héten belül kitisztítják, és a rágcsálók irtását is beütemezték.
- A Szövetkezet utca 72. előtt az árokban található a nád, de nem tervezi a BIOKOM levágni, mert a vízfolyást nem akadályozza. Ellenben az árokban lévő növényzetet tisztítani fogják a híd környezetében.
- Szemere Bertalan utcában benőtt bokroknál a metszési munkákat korábban ütemezték, azt várhatóan még június hónapban elvégzik.
- Hirden a lakók kérését tolmácsolva a Biokom felé, hogy a Szathmáry utcai játszótéren kettő pad legyen kihelyezve, hogy a szülők, nagyszülők leülhessenek, amíg a gyermekek játszanak. A kért padokat július 15-ig kihelyezik.
- A Parcsin utcában az esőzés után a lakóktól kapott képek tanúsága szerint úszik. Jelzésemre a BIOKOM megvizsgálta a helyszínt, ahol a Tettye Forrásház tározójához vezető útnál volt nagyobb mennyiségű hordalék, máshol minimális. A hordalékot elszállították.
- Gabona utcai árok tisztítását kéri egy helyi lakos, a Biokom kérésemre beütemezte a kaszálást.
A BIOKOM Nonprofit Kft. telefonos ingyenes bejelentő vonala: 80/200-590, illetve a helyi tarifával hívható 72/502-101, 72/502-100 központi számain fogadja a lakossági megkereséseket.
Felhívom a Tisztelt lakosok figyelmét, hogy Pécs Város 44/2021. (XI. 22.) rendelete alapján a saját ingatlanuk előtti szakaszt (járda, árok) mindenkinek magának kell rendben tartani.
Közgyűlés június 25-én volt, erről és sok másról további részletek, képes-videós beszámolók a képviselői facebook oldalamon olvashatók. A következő közgyűlés a város napján szeptember elsején lesz, itt a szokásos díjátadásokkal egybekötött ünnepi közgyűlés lesz. 2024. szeptember 17-én, kedden rendes közgyűléssel folytatjuk a munkát, ami élőben az alábbi linken követhető: https://onkormanyzati.tv/
Addig is figyeljék képviselői FB-oldalamat, kövessék be azt, ahol további videós-képes tartalmakat találnak.
Facebookon: https://www.facebook.com/berenyizoltan/
E-mailben: berenyi.zoltan@ph.pecs.hu
Telefonon: 30/210-8120
Berényi Zoltán s.k.
Pécs M. J. V. Önkormányzat
1.sz. evk. Somogy-Hird-Vasas-Hősök-tere
önkormányzati képviselő