RETRO BÁNYÁSZNAP

A Vasasi Szent Borbála Egyesület immár hagyományosnak mondható Retro Bányásznapot rendezett szeptember első hétvégéjén. Ezen a napon avattuk fel a Szent Borbála tárót és mellette a szinpadot, melyet az Egyesület bányász tagjai és önkentesei építettek meg. A táró igazi szakmunkát igényelt. Igazi kihívás volt 23 év után a bányabezárást követően egy vágatot építeni. A vágat ötletgazdája, megtervezője és a munkák irányítója Orosz Ferenc csapatvezető vájár-bányamentő volt. A pandémia hátráltatta a munkavégzést ezért a 3 hónapos csúszás miatt az avató előtti napon készült el a táró, lett berendezve bányászati eszközökkel és készült el a külső körlet is. Június 11-én kezdtük el a parkban a mozdony és népeskocsi festését, a csille körbuktató és ponvádli elhelyezését, beépítését, lefestését, a Vasassaurus Carbonis Emlékmű áthelyezését. Ezután álltunk neki a vágatépítésnek és a szinpad készítésének. Összesen 2000 önkéntes munkaórával jutottunk idáig, hogy a Retro Bányásznapon avatni tudjunk. Külön ki szeretném emelni támogatóinkat, akik nélkül ezt nem tudtuk volna megvalósítani: PÉTÁV Kft, Quartz Kft, KŐKA Kft, A Beton –Viacolor Térkő Zrt., Mecsekerdő Zrt., Keszerice Vilmos bánya villamossági vezető, Lukács Kft és LD-FF Kft.

A Szent Borbála tárót építették: Kakas Ferenc vájár, Csölley Robert vájár, Mag József vájár, Ruzsicsics Ferenc vájár, Mócz Sándor bánya mozdony vezető, Tóth József bánya lakatos, Jázbinsek László aknász. És most következzék a keménymag akik nap mint nap fáradtságot nem ismerve jöttek és csinálták reggeltől-estig. Orosz Ferenc vájár, Kovács István vájár, Fejes József vájár és Schiffler Károly bánya biztonsági vezető. A táró ajtaját Lovász Géza lakatos készítette. A súlytólégbiztos villanyszerelést Schvedics Zoltán és Kakócz Gábor bánya villanyszerelők készítették. A szinpad építésében a keménymag mellett az önkéntesek is kivették részüket a munkában Kóré Zoltán, Rózsa Bakacsi Kevin, Rózsa Bakacsi Ferenc, Kardos Rikárdó, Bózsa Gergő, Kengyel Ferenc és ifjú Ruzsicsics Ferenc. A munkálatok alatt az étkeztetésről Ruzsicsics Ferencné Lívia gondoskodott. Külön köszönjük, hogy Somlai Erika vezető óvónő megengedte, hogy  az óvoda udvari tárolóját használhassuk szerszámaink elhelyezésére. Köszönjük Fábián Ancsinak és Molnár Istvánnak a kapu nyitásának biztosítását.

Az idei Retro Bányásznapot a Vasasi Bányász Fúvószenekar térzenével kezdte, majd  az avatóünnepség aktív résztvevője volt. Vezényelt: Vucseta László karnagy. A Himnusz eléneklése után az avató beszédek következtek, majd pedig a Szent Borbála táró avatása Dr.Hoppál Péter országgyűlési képviselő a Szent Borbála Park fővédnöke-tiszteletbeli bányász, Vida János bányamérnök PÉTÁV igazgató és Orosz Ferenc csapatvezető vájár közreműködésével. Ezután a Lélekmadár-Bányászhimnusz Emlékművet megkoszorúztuk fejet hajtva hősi halott bányász munkatársaink emléke előtt. A koszorúzásnál a szolgálatot és a díszsortüzet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület ifjúsági tagozata végezte el, Tóth János irányításával. Ünnepségünk végén a Bányászhimnuszt énekeltük el. Szemet kápráztató műsorban gyönyörködhettünk Pécs Város Mazsorett Együttese és Tánckara előadásában, Hajdu Orsolya művészeti vezetésével. Színvonalas műsort hallhattunk a kibővült Bányászszív Dalcsapattól, Bocz József vezetésével. Ezután következett az itteniek legnagyobb örömére a Csillag Mazsorett Egyesület Kelemen Csilla művészeti vezetésével. Millich József zenés-táncos szórakoztató műsora nagy sikert aratott, a póló nyereményeknek többen örülhettek. Felejthetetlen, gyönyörű műsort hallhattunk ünnepségünk végén Csajághy Szabolcs operaénekestől és édesapjától Csajághy Miklóstól aki tárogatón játszott. Az est koronája a tüzijáték volt.

 

Jó szerencsét!

 

Vasasi Szent Borbála Egyesület vezetősége