Szemeteljünk okosan!

Szemeteljünk okosan!

A jelenleg tomboló koronavírus járvány nyomán sokak szerint alapjaiban változik majd meg az életünk, rengeteg szokásunk, a mindennapjaink alakulnak majd át. Ha valóban így lesz, az bizonyára sok kellemetlenséggel jár majd, viszont vannak olyan, pozitív folyamatok is, amelyeknek pont a jelenlegi válsághelyzet adhat nagy lökést. Ilyen például a környezetszennyezés, a klímaváltozás elleni küzdelem. A koronavírus nyomán talán könnyebb belátni azt, hogy mennyire fontos lenne a tiszta és egészséges környezetet megőrizni magunk körül, ezzel megelőzve rengeteg betegség felbukkanását.

Környezetünk védelméből bárki kiveheti a maga részét, a legegyszerűbben a szelektív, azaz szétválogatott hulladékgyűjtéssel. Azzal, hogy a különböző fajtájú hulladékot a megfelelő helyre gyűjtjük, az újra hasznosítást segítjük elő, azaz a szemét nem az út szélén vagy a járdán fogja zavarni a szemünket és orrunkat, hanem egy másik termékben hasznosul újra.  A Magyar Hang című hetilap cikke szerint míg Németországban az összes hulladék 60%-át hasznosítják újra, Magyarországon csak a 35%-át, tehát lehetne még javulni.

Itthon a papírt, a műanyagot, a fémet és az üvegeket gyűjthetjük külön. Ezek közül a legproblémásabb a műanyag, mert nem mindegyik fajtája forgatható vissza a termelésbe. A műanyagból készült termékeken egy körbefutó nyilakból álló ikon és annak belsejében található szám segít eligazodni: az 1, 2, 4, 5-össel jelzett termék újrahasznosítható, viszont a 3, 6, 7-tel jelzetteket a kommunális gyűjtőbe kell tenni. Fontos ezen kívül, hogy a szennyezett vagy zsíros hulladékot ne dobjuk a szelektív gyűjtőbe!

Ami a háztartási hulladékot illeti, ezek nagy része lebomló, szerves hulladék, tehát érdemes őket komposztálni.