Különleges égi látvány Somogyban

Március 18-án este 8 órakor különleges égi látványban volt részünk a Pécs-somogyi házunk udvarán. Gyönyörű csillagfényes este volt, a Vénusz úgy ragyogott, hogy szinte odavonzotta a szemet, egyszer csak tőle jobbra enyhén észak-nyugat irányból feltűnt egy műhold, majd pár másodperc múlva egy újabb követte őt ugyanazon a nyomvonalon majd egy másik, egy harmadik és így tovább. Úgy nézett ki, mint egy égi szerelvény, libasorban haladtak egymás után, mire eltűnt az első felbukkant a következő, egyszerre három négy is látható volt. Meghökkentő látvány volt, a facebook oldalamon azonnal felhívtam ismerőseim figyelmet erre a jelenségre, hogy lássa más is, de mire visszamentem eltűnt a jelenség. A facebook oldal hozzászólásai közül tudtam meg egy ismerősömtől, hogy az Elon Musk műholdcsapatát láttam átúszni az égen, mely jelenleg 60 műholdból áll.

Mivel a közeljövőben több ilyen műholdat fognak felbocsájtani, és szinte biztos, hogy sokan fogják látni ezeket, ezért a hozzájuk kapcsolódó információt is mellékelem a wikipédiáról.

*

Starlink (műholdprojekt)

A Starlink műhold projekt vagy műhold konstelláció, nem Föld felszíni infrastruktúra, a SpaceX űripari cég világméretű műholdas projektje, amelyet a globális internetszolgáltatás céljára indított el.

Az alacsony vagy közepes Föld körüli pályán keringő műholdak segítségével nyújtott internetszolgáltatás kb. 4 milliárd ember számára valósulhat meg, olyanoknak, akiknek eddig erre nem volt technikai lehetőségük. Amennyiben elég nagy sávszélességet tudnak a projektben biztosítani, a projekt versenyképes lehet a földi internetszolgáltatókkal szemben is.

Története

Űripari szakértők szerint, a globális internet lefedettséget megcélzó projektek versenye 2019-ben fog igazán kiteljesedni. Egy korai elképzelés szerint a 2012-ben alakult OneWeb – akkor még WorldVu – terveiben 648 vagy még ennél is több műhold Föld körüli pályára állítása szerepelt.

Farooq Khan a Samsung Researcher Amerika elnöke a Starlink műholdas konstelláció alapgondolatát már 2015-ben Mobile Internet from the Heavens – Mobilinternet az égből című cikkében felvázolta. Elképzelése szerint egy kb. 4600 darabból álló konstellációval, amely alacsony Föld körüli pályán kering, terabájt/s adatátviteli sebesség érhető el. Amennyiben 5 milliárd felhasználóval és felhasználó/hó/200 gigabájt adatforgalommal számolunk, akkor 1 zetabájt vagyis 1 milliárd terabájt adatforgalmat generálhatunk. A növekvő internetfelhasználást tekintve pedig teljesen reális lehet ez a szám így érdemes mikroműholdas hálózatot kiépíteni.

2016 novemberében Elon Musk a SpaceX vállalat tulajdonosa globális internetszolgáltatásra kért engedélyt az amerikai kormánytól abból a célból, hogy űralapú internetszolgáltatást valósítson meg közel 5 év alatt.

Mélyen a geostacionárius pálya alatt, a Föld felszíne felett 550 kilométeres magasságban – korábban ez a magasság 1150 km volt, – helyezkedik el a 4425 műhold, amely az első műholdcsomag lesz majd, az egyenlítői síkhoz képest 53°-os hajlásszöggel, 24 különböző pályasíkon – hozzávetőlegesen az ISS 405 km magasságban kering a Föld felett. (A pályamagasság megváltoztatásának oka az űrszemétveszély csökkentése volt.) A Starlink első két Tintin A & B nevű tesztholdja 2018. február 22-én hagyta el a Földet. A kísérleti holdak eredményeinek függvénye volt, hogy később hogyan alakul a projekt sorsa.

  1. május 24-én ennek az első csomagnak az első 60 db műholdját vitte fel a SpaceX Falcon 9 rakétájának sikeres missziója. – Egy hónappal korábban 2019 áprilisában az Amazon is beszállt az űrversenybe. A Kuiper projekt névre keresztelt progam során 3236 darab műholdat vinnének fel különböző magasságokba. – A 2019. május 24-én fellőtt műholdak saját ionhajtóművük segítségével jutottak el a számukra kijelölt pozícióba. A fellövés utáni „kirajzás” meglehetősen látványos volt. Szabályosan egy vonalban haladva, egymástól alig néhány, 1-2, 4-6, ívpercnyi távolságra haladtak, így a csillagászok remekül meg tudták figyelni őket. A Starlink „műholdvonat” második indítása 2019. november 11-én történt meg és ez még nagyobb feltűnést keltett, mint a korábbi, mert már egyre jobban zavarta a csillagászok tevékenységét. Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban élő Bakos Gáspár csillagász petíciót indított el a műholdak fellövésének megakadályozása érdekében. Jelenleg a Starlink műholdprojekt keretén belül 242 darab műhold helyezkedik el Föld körüli pályán, mely 2020. februárja folyamán további 120 darabbal bővül. A Starlinken kívül azonban más cégek is juttatnak fel műholdakat, így a többszörösére növekedett műhold forgalom nemcsak a csillagászok kutatásait, és az észlelést veszélyeztetik, hanem az űrszemét további terjeszkedését is elősegíthetik.

Forrás, https://hu.wikipedia.org/wiki/Starlink_(m%C5%B1holdprojekt)

 

Bocz József