Régen és ma

A Régen és Ma fotókiállítás a Vasasért Egyesület által megnyert 1.3.5.16. Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázat keretében valósult meg, melynek ünnepélyes megnyitója február 15-én volt a Vasasi Óvoda nagytermében. Három településünket, Somogyot, Vasast és Hirdet mutatja be korabeli fotókon, és mellette összehasonlításul a mai állapot látható. A cím alapján azt gondolhatnánk, hogy csak egy összehasonlítás a régi és a mostani fotó között. De aki a fotókat végignézte, rájöhetett, hogy sokkal több ennél. A régi lakosoknak múltidézés, tisztelgés a régi idők emberei előtt. Számvetés, mi is történt az elmúlt évtizedekben. A fiataloknak, beköltözőknek egy remek lehetőség, hogy megismerjék lakóhelyük múltját, felfedezzék a régi helyeket. Örömmel láttuk, hogy egy-egy fotó mennyi érzelmet, indulatot váltott ki a látogatókból. Nosztalgiával fedezték fel a már elfeledett helyeket, idéztek fel a szép,
régi emlékeket. Köszönjük a helyi lakosoknak az eddig felajánlott fotókat. Munkánk itt nem ért véget, továbbra is gyűjtjük a régi fényképeket, azokat digitalizáljuk, rendszerezzük. Ha elég anyag gyűlik össze, szeretnénk egy későbbi időpontban ismét közreadni gyűjtésünk eredményét, hogy még teljesebb, átfogóbb képet adhassunk lakóhelyünk múltjáról. A kiállítás jelenleg a Kossuth Művelődési Ház nagytermében látható a ház nyitva tartási idejében, Somogy,

Búzakalász u. 47.
Tóthné Dobos Éva,
Somogyi Klaudia
info@kobeko.hu