Hat család otthona veszett oda a vasasi lakástűzben, gyűjtést indít az egyesület

Gyűjtést szervez a Vasasért Egyesület annak a hat családnak, akik a csütörtök kora reggeli tűz miatt veszítették el otthonukat és holmijaikat Pécs-Vasason.

 

Kora reggel adott hírt a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hogy lángra kapott egy hatlakásos társasház Pécs-Vasason, a D. utcában.

A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a pécsi és a komlói hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, közös erővel, öt vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. A tűzoltóság tájékoztatása szerint az elsődleges információk szerint nem volt sérültje az esetnek. Bár más forrásból úgy tudtuk, halálos kimenetelű volt a lakástűz, ős is megerősítette: nem halt meg senki a balesetben.

Berényi Zoltán, a Vasasért Egyesület elnöke lapunknak elmondta, mind a hat lakás érintett volt a tűzben, az ott élő családokat gyakorlatilag alsóneműben menekítették ki a társasházból, a tűz miatt otthonuk és holmijuk is odalett.

Berényi elmondta, a Vasasért Egyesület gyűjtést szervez a családoknak, csütörtök délelőtt nyitnak erre a célra számlát. Amint már tudni lehet a számát, frissítjük cikkünket.

Frissítés:

A bankszámla, melyet a Vasasért Egyesület nyitott a Dél Takarék Szövetkezetnél a gyűjtéshez:

50800692-15637820