Nyílt levél Páva Zsoltnak

Kedves Zsolt!

 

Úgy illik, hogy egy önnek címzett levélben először is bemutatkozzak: én is az ön által vezetett város lakója vagyok, egy választópolgár. Bár sok döntésével nem értek egyet, nem tetszik, amerre a város tart, de elfogadom, hogy most ön vezeti a várost, a demokrácia így működik.

Az, hogy a város már 2014-ben is csak úgy menekült meg a csődtől, hogy a magyar kormány kisegítette, nem tetszett.

Ezután ön szó szerint ezt nyilatkozta: “„Innentől kezdve szabadon tervezhetünk, koncentrálhatunk a város fejlesztésére, nyugodt körülmények között.

Az, hogy 2017 nyarán a város ismét a csőd szélére került, nem tetszett.

Az, hogy eleinte ön megpróbálta ezt letagadni, elsumákolni, nem tetszett.

Az, hogy miután már az összes újság megírta, a csődöt megpróbálta másra kenni, az előző városvezetésre fogni, nem tetszett.

 

Városunkban lassan nem marad fiatal, mert ők kénytelenek Angliában, Hollandiában vagy Svájcban dolgozni, a város kiürül és csak sorvad, eközben még kétszer is a csőd szélére kerül az ön vezetése alatt, ön mégis képes egy ellenségképet kreálni, amivel elterelheti a figyelmet a problémákról! Értelmes gondolatot már jó ideje nem hallott politikusoktól senki, de azt tudjuk, hogy ha épp elered az eső, arról is Soros György tehet. Valószínűleg már a saját szavazói is unják ezt az alig hihető magyarázkodást.

De az, hogy arra kéri a pécsieket, hogy ne adjanak lakhelyet egy civil szervezetnek, az, hogy ön és párttársai más magyar emberek ellen uszítanak, az már túlmegy minden határon!

Az, hogy jelenleg ott tartunk, hogy Pécs (papíron még) első embere a város lakóit utasítja, fenyegeti, az túlmegy minden határon!

Egy átlagemberekből, egyszerű állampolgárokból álló, tenni akaró csoport (gyengébbek kedvéért: civil szervezet), olyan munkát végez, amit a városnak kéne megtennie, de ahelyett, hogy segítené őket az önkormányzat, még akadályozzák is, csak azért, mert más a véleményük! Miért nem fejti ki részletesen, hogyan kívánnak ők beleavatkozni a választásokba? Rászoruló gyermekek étkeztetésével? Szegény gyermekeknek szervezett programokkal? Netán a nők elleni erőszak felszámolásával?

Az miért nem kerül szóba egyszer sem, hogy a városunkban tanuló arab és egyéb külföldi diák nélkül még talán az egyetem is becsődölne?

 

Én és még sokan mások, Magyarországon élő, magyar állampolgárok vagyunk, akik történetesen más véleményen vannak, mint a ön, de ettől még ugyanolyan tagjai vagyunk ennek a városnak és ennek az országnak! Nem hagyjuk, hogy emiatt jogtalanul megbélyegezzen, akadályozzon, fenyegessen minket és a többi embert ellenünk uszítsa!

Többszörösen csődöt jelentett emberként ne a város lakóit uszítsa egymás ellen, inkább azon gondolkozzon, hogy mivel tudna a legtöbbet segíteni a városnak. Segítek: a lemondással!

 

Bodor Miklós