Helyi munkalehetőség

Alulról építkezőszövetkezés  helyi munkalehetőséggel a helyi ellátási igények javítására

Vagy fél éve  felhívást adtunk közzé az újságban és szociális szövetkezet létrehozására buzdítottuk az olvasókat.

Örömmel számolhatunk  mára be arról, hogy a kezdeményezés eredményes volt és több település összefogásával 14 vasasi magánszemély közreműködésével létrejött az ÖSSZEADÓDÁS Szociális Szövetkezet. A szövetkezés célja munkahelyek, munkalehetőségek teremtése hátrányos helyzetű (pályakezdő, munkanélküli, fogyatékos) munkavállalók részére. A szövetkezet vasasi csoportja első lépésként atipikus foglalkoztatási formák pályázat támogatásával a helyi szociális ellátás javítását, segítését célozta meg.  Ennek keretében baby- és dédi-szitter valamint takarító szolgálatot indítunk, hogy segítsük a kisgyermekes szülők, az elfoglalt dolgozók  munka és életkörülményeit, az időseknek pedig sokoldalú, személyre szabott támogatást tudjunk nyújtani az otthonukban, vagy akár az egészségügyi ellátás intézményeiben is.

A munkavállalók helyi, ismert és leinformálható személyek köréből kerülnek ki (elsősorban a szövetkezet tagjai, ill. munkavállalói) a munkaidejük pedig nem korlátozódik a szokásos munkarendre, így a kora reggeli és esti órákban, valamint a hét végén is elérhetőek lesznek. Diszpécserszolgálaton keresztül lesz igényelhető a szolgáltatás és a kiküldött dolgozókról elégedettségi felmérés készül.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik szociális és gyermekellátás területén szakképesítéssel, vagy gyakorlattal rendelkeznek, takarítói szakképesítésük, vagy affinitásuk van és szívesen vállalnának munkát.

Várjuk az igények jelzését is a szolgáltatásra, azon gyermekes szülőket, akiknél gondot okoz a gyermek felügyelete akár néhány órára, éjszakára, vagy napközben, azon hozzátartozókat, akik idős szüleik felügyeletét nem tudják megoldani, de szeretnék elkerülni a bentlakásos intézménybe helyezést, vagy kórházban lévő szetetteik mellé megbízható, figyelmes segítőt szeretnének, azokat is, akiknél jól jönne egy megbízható bejárónő, vagy némi besegítés a tavaszi nagytakarításba, kertrendezésre, favágásra és behordásra várnak segítséget.

Hívják diszpécserünket, kérjenek további felvilágosítást, illetve igényeljék meg a szolgáltatásainkat!

elérhetőség: Kovács Katalin Vasastelefon: 06/30/624-7385