Januártól Családi Bölcsőde
A Pécsi Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ 17 Családi Napközit működtető hálózatán belül a két vasasi családi napközije 2017. január 1-től CSALÁDI BÖLCSŐDE – ként működik tovább.
Mindkét csoport férőhely száma ötről 7 főre emelkedik, ahol két-két gondozó várja a gyermekeket.
Csoportjaink 20 hetes kortól 3 éves korig fogadnak gyermekeket. Azok a gyermekek, akik az óvodai nevelési év kezdete előtt töltik 3. életévüket, annak az évnek augusztus 31. napjáig maradhatnak Családi Bölcsődénkben.
A gondozási és nevelési feladatokat továbbra is kis létszámú csoportban, egyénre szabottan, fejlettségi szint és az életkor figyelembevételével napirend szerint, heti terv alapján végezzük. A gyerekeket játékba integrálva foglalkoztatjuk, fejlesztjük. A játék ennek a kornak a leghatékonyabban fejlesztő alaptevékenysége. /Bölcsődénkben törekszünk arra, hogy minden feltétel teljesüljön ahhoz, hogy gyermekeink jót, jól, és elegendőt játszhassanak. A játék során legfontosabb célunk, hogy élményt biztosítsunk a különböző játékformákhoz, mint például a mozgásos tevékenységekhez, a szerepjátékokhoz, az építő és konstruáló jellegű időtöltésekhez, a szabályjátékokhoz stb…./.
Bölcsődénkben az évszakokhoz kötődő jeles napokat (farsang, húsvét, gyereknap, Márton nap, Mikulás ….), a születés- és névnapokat együtt ünnepeljük illetve ezekre az ünnepekre mondókákkal, versekkel, készülünk.
(Rendszeres kirándulásaink alkalmával ellátogatunk az állatmenhelyre, a közeli lovardához, háziállat nézőbe, a Baba-Mama klubba.)
A gyermekeket az udvarunkon árnyékos, nagy, zöld felület várja homokozóval, csúszdával, motorozási lehetőséggel és sok játékkal.
Napi négyszeri étkezést tudunk biztosítani, sok gyümölccsel és zöldséggel, a változatos étrendet a közeli étterem melegen szállítja. Speciális étkezési igényeket is ki tudunk elégíteni (pl. tej érzékenység, cukorbetegség).
A fenntartó minden évben törekszik arra, hogy a hálózaton belül működő Családi Bölcsődék gyermekei és szülei közös rendezvények alkalmával tudjanak egymással találkozni a Családi napon, Jótékonysági bálon.
Lehetőségünk van hiányzások alkalmával időszakos gyermek felügyeletet biztosítani, előzetes egyeztetés és külön díjszabás alapján.
Nyitva tartásunk: Hétfőtől péntekig: 7:00-17:00.
Elérhetőségeink nem változtak: 7691 Pécs-Vasas, Bethlen G. u. 8.(volt patika) ,
Telefonszámunk: 06 30 505 1402;
E-mail: szivarvanycsn@gmail.com; napsugarcsn@gmail.com.
Azok az édesanyák, akik szeretnének visszatérni a munka világába, nálunk megtalálják a megfelelő helyet és módot gyermekük kis létszámú csoportban való napközbeni elhelyezésére. Mindenkit szeretettel várunk!