Mester-tár 4.

Mester-tár 4.

 

 

Negyedik alkalommal rendezte meg a Vasasért Egyesület a helyi kézművesek és termelők vásárát a Berek wakeboard és lovarda területén. Gyönyörű környezetben, erdőkkel, zöld mezőkkel körülvett tóparton állítottuk fel az asztalokat, hogy a látogatók kedvükre nézegethessék, kóstolgathassák az egyedi portékákat. A helyi termelők és kézművesek felkutatása az NCTA-2014-10761-C sz. „Egy a piszkos 12-ből: Jó szerencsével építjük a közösséget!” c. pályázat keretében kezdődött még 2014-ben. Azóta több mint 20 kistermelőt találtunk, akik a három település, Somogy-Vasas-Hird területén tevékenykednek.

A tavaly megjelent Érték-tár és Mester-tár kiadványunkban sokan szerepeltek közülük. Beszámolóik szerint, Ők azóta már nagy ismertségre tettek szert.

Mester-tár napjainkat mindig összekötjük valamilyen kísérő programmal. Most a Berek wakeboard és lovarda egy éves születésnapját ünnepeltük együtt a Lukács és Társa Kft.-vel, akik egyébként tavaly decemberben elnyerték a KoBeKo által hagyományteremtő jelleggel elindított, önzetlen vállalkozóknak szánt CsupaSzív vándoRkupát.

A program keretében a kitelepülő mesterek mellett wakeboard bajnokok tartottak bemutatókat.

Aki fontosnak tartja, hogy helyi termelő áruját vásárolja, igazán széles kínálatot találhat egy ilyen kitelepülésen. Több helyi egyesület is gazdálkodásba kezdett, így ők is kínálnak már szörpöket, lekvárokat, fűszereket és egyéb, az egészséges életmódba beilleszthető termékeket. De nem csak étel–ital féleségek voltak vásárolhatók, hanem egyedi kézműves termékek is, mint pl. kések, kerámiák, könyvek, szőnyegek.

A legközelebbi kitelepülés várhatóan szeptemberben a Bányásznapon lesz. Addig is várjuk azon helyiek jelentkezését, akik szeretnének részt venni és bemutatkozni az 5. Mester-táron.

Bővebb információ: Kossuth Művelődési Ház, Somogy Búzakalász u. 47., info@kobeko.hu, 72/337-838

A KoBeKo csapata