A Csillag Mazsorett Egyesület április 23-án részt vett a XII. Siófoki Nemzetközi Mazsorett Bajnokságon. A verseny több, mint 20 órán át tartott, de megérte a hosszú nap és az előtte levő több hetes plusz próbák. Sikerrel vettük az akadályt és büszkén képviseltük Pécs I. kerületét.
Nagy izgalommal álltak színpadra legelőször a Pillangó csoport tagjai solo, duo és csapatos produkcióikkal. Őket követte a Manócskák csoportja. Mivel ők a legkisebbek, így még csak egy versenyszámmal készültek, de bátran mondhatom, hogy a legnagyobb fejlődést az elmúlt hetekben és a verseny napján is tőlük kaptam, így a produkciójuk végén érthető volt a csoportos örömsírás 🙂
Szerencsére a verseny szervező brigádja, figyelmes volt, így délután 3 óra magasságában, már hírt adhattunk az internetes közösségi portálon! Tettük is ezt nagy büszkeséggel, hisz két arany éremmel kezdtünk.
Az esti órákban kezdték a Csillag csoportos nagylányok a solokkal, kis és nagy csoportos táncokkal a versenyzést. A 13. versenyszámot körülbelül 22 óra magasságában táncolták le. Nagy elégedettséggel, és büszkeséggel indulhattunk haza. Úgy érzem az összes táncosom majd hogy nem maximális teljesítményt nyújtott, apró hibák akadtak, de a nehéz munkát folytatjuk, hisz nem ez volt az utolsó verseny 🙂
Helyezések:
- Hely:
– Manòcskák, Mini korcsoport
(Lilien, Gabi, Jázmin, Viki, Tündi)
– Márk Szabina, Gyermek korcsoport
- Hely:
-Pataki Bianka-Tòth Eszter Beatrix, Gyermek korcsoport
-Csillag csoport, Junior korcsoport 2bot
(Rebeka, Kitti, Réka, Edina)
-Véha Viktòria, Gyermek korcsoport
-CsillámPillangò csoport, Junior korcsoport 1bot-2bot
(Rebeka, Edina, Réka, Kitti, Natasa, Fatima, Eszter, Szabina, Bianka, Dorina)
-Deák Kitti, solo 2 bot
III. Hely:
-Tòth Eszter Beatrix, Gyermek.korcsoport solo 2 bot
– Géczi Réka, solo 2bot
-Csillag csoport, Junior pom
(Edina, Réka, Rebeka, Kitti, Bianka, Dorina, Fatima)
- Hely:
-Pataki Bianka, Gyermek korcsoport solo 2 bot
- Hely:
-Fodor Natasa, Gyermek korcsoport solo 2 bot
- Hely:
– Pillangò csoport Gyermek korcsoport kiscsapat 1 bot
(Viki, Fatima, Viki, Szabina, Nati, Eszter, Bianka)
Büszke vagyok az összes táncosomra!!! Köszönöm az eddigi kitartó munkát!
Május 1-én Pogányban találkozhatnak a csoportokkal 14:00-tól ❤?
Kelemen Csilla
Művészeti Vezető