Adjunk a FÖLDNEK!

Adjunk a FÖLDNEK!

Adjunk a Földnek mi is egy keveset, hiszen mindent tőle kapunk ami szükséges az életünkhöz!

A nemzetközi “Adjunk a Földnek” mozgalom egy ősi hagyományra emlékeztet – ha elvettél a természettől, gondoskodj arról is, hogy adj. Ültess bármit a Föld napján, ami szerves, évelő és jól érzi magát környezetedben.

A felhíváshoz csatlakozva egyesületünk a vasasi általános iskola diákjaival és a közmunkaprogram dolgozóival karöltve 6 fát ütetett közterületre és a FELD kertbe – vállalva azok gondozását. A csemetéket a Mecseki Zöldút Egyesület szervezésében kaptuk az erdészettől és azokat a FÖLD napján, április 22-én és az azt követő napokban közösen és ünnepélyesen ültettük el. A program méltó kezdete volt egy reményteli hosszú távú együttműködésnek egyesületünk és az iskola közt, mely során az a jövő nemzedékét szeretnénk ráébreszteni hogy az emberi fajunk fennmaradásának egyetlen záloga, ha másképp – mégpedig szeretettel, alázattal és hálával- fordulunk az Anyaföldünkhöz. Máskülönben beteljesedik a világunk ma élő legnagyobb elméleti fizikusának, Stephen Hawkingnak az aggasztó jóslata, miszerint az emberiség eltűnése csak a más bolygókon való letelepedéssel előzhető meg.

 

A vasasi általános iskola tanulói fát ültetnek és ismerkednek a mulcsozás technikájával a Feld János Gyakorló Kertben Parcsinban.