IN MEMORIAM
KISTAMÁS GYULÁNÉ ARNOLD IRÉN
/1928-2014/
A Tanítók elmúlnak, a Tanítások fennmaradnak!
Minden embernek van egy nagy,örök érvényű Tanítója, aki rá a legnagyobb hatással volt, aki a legnemesebbet, a legtöbbet,legszebbet nyújtotta számára.
Nekem Ő volt ez a kimagasló pedagógusom, Ő: Arnold Irénke tanítónő.
1948 november elején került Vasasra, a fiatal, mosolygó arcú tanítónő, aki átvette az első osztályos kislányok oktatását. Nem volt ez egyszerű feladat a II. világháború befejezése után három évvel. Sérült gyerekek, hadiárvák, félárvák és teljesen árvák, a háború rémségeit közvetetten mindenképpen átélők ültek a padokban. De tanítani és nevelni kellett! Megfogni a sápadt, szomorú arcú kislányok kezét, és vinni Őket, vezetni Őket a tudásszerzés országútján. Különös módszerekkel felkelteni az érdeklődésüket, segíteni a tanulás folyamatában, hogy már elemi szinten megérezzék a szellemi munka megszerzésének örömét, hogy legyen vágyuk az ismeretszerzés megismétlésére. Különleges egyéniségével, választékos, szép beszédével, csodálatos hangjával elvarázsolta tanítványait, s a tanórák valóságos boldogságot jelentettek. A kislányok rajongtak Irénke néniért! Így nem csoda, hogy amikor 1950-ben, -mint a magyaregregyi vendéglős lányát- osztályidegen származása miatt el akarta a helyi “politika” távolítani az iskolából. Valóságos lázadás tört ki Vasason!
A zokogó gyerekekkel mélységesen együtt érző szülők megostromolták az “illetékeseket”, akik kénytelenek voltak meghátrálni s az eljárást beszüntetni. A személyi kultusz éveiben is tudott győzni a hatalmas gyermeki szeretet, ragaszkodás.
Mi volt a titka az Ő pedagógiai munkájának? A csodálatos személyisége, a maximális felkészültsége,gazdag módszertana és a gyermekek végtelen szeretete. Ő lehajolt a kicsikhez, és ezáltal magasodott, Ő gazdagon osztotta a tudást és Magát, s ezáltal sokasodott. Fáradhatatlanul szórta a magokat, melyek közül számtalan megeredt, megnőtt, kivirágzott, s újból magvakat hozott. Munkája mindvégig rendkívül eredményes volt!
Nagy-nagy boldogságot jelentett számára szép és okos kislánya, Juditka nevelése, s örömmel biztosította férje érvényesüléséhez a nyugodt, békés családi légkört.
Idős korában szomorú események sorozata érte:férje, majd imádott lánya halála végtelenül megviselte, végül bátyja távozott az élők sorából.Ám Ő a balsors napjai között, kifosztva is megőrizte emberségét, lélek maradt a lélektelenségben! Egyetlen fénysugár hatolt át a mély gyászon, Unokája mosolya és szeretete.
Mindvégig megőrizte szellemi frissességét,így ismerte és érzékelte testi és lelki gondjait. Hívő lélekkel várta az elmúlást, méltósággal készült rá. Az Égiek akaratából 2014. július 29-én délelőtt , álmában érte a kegyes halál.
Szavait, példáját, tanításait a Tanítványok sokasága szívében őrzi!
T. M-né, Fischer Ilona, az 1948-49-es tanév elsős leányosztályának tanulója
