Folytatódnak a felújítások

Az elmúlt hónapok esőzései ismét felhívták a figyelmet arra, hogy a településeink nagy vízgyűjtő folyásainak karbantartása kiemelt feladat kell hogy legyen. 2010-ben és ez évben is komoly gondokat okozott, hogy a hosszantartó, erős esőzések folytán a Szövetkezet utcai patak – hivatalos nevén a Belvárdi vízfolyás – rendkívüli mértékben megduzzadt és a patak Kút utcai szakaszán több ízben kiöntött. Ennek több oka van. Egyrészt a patak kialakítása műszaki szempontból nem megfelelő, ugyanis a Kút utcai kanyargós, kis keresztmetszetű meder nehezen tudja átereszteni a tőle északra lévő nagy keresztmetszetű, egyenes szakaszokon felgyorsuló víztömeget. A másik oka az, hogy a patak hatalmas vízgyűjtő területe erdős területre esik, és az utóbbi időben ezeken a jórészt magántulajdonú erdőkben tarvágásokat végeztek. Ha a csapadék lezúdulását a fakoronák nem tudják csillapítani, megindul a talajerózió, melynek következményeként a lejtős területekről nagy mennyiségű hordalék kerül a patakba. Ez a hordalék a patakmederben lerakódik, benövényesedik. Megjelennek a patakban a vízi növények, időnként még fák is kinőnek, és ez további hordalékot köt meg.

Mint már a korábbi számban beszámoltam róla, a Kút utcai rész legkritikusabb szakaszán elkészült egy komoly beton védmű, és ez most már remélhetőleg mederben tudja tartani a vízáradatot. Sikerült elérni, hogy a patak medrének kikotrása is elkészült a Kút utcától a Szövetkezet utca felső szakaszáig. A mederből hatalmas mennyiségű iszapot, növényi maradványokat kotortak ki, a nagy teljesítményű gépek sok helyen nehezen tudták megközelíteni a patakot, emiatt kisebb károk is keletkeztek. A hordalék kiszáradás utáni elszállítása, a károk helyreállítása folyamatban van.

Uniós pályázati forrásokból rövidesen megkezdik a hirdi Zámor utcai gyűjtőárok kimélyítését és a 6-os főközlekedési út alatti átvezetésével a hirdi vízfolyásba történő bekötését. Ez remélhetőleg jelentősen fogja javítani a hirdi „vizes” gondok megoldását.

Közmunkásaink a közterületek fenntartása mellett szorgosan dolgoztak az utak melletti árkok karbantartásán, kiásásán, átereszek tisztításán. Hirden a József Attila téren lakossági kérésre lepadkázták az utat, hogy a Pór Bertalan utcából lefolyó csapadék az árokba jusson. Néhány buszmegállóban ágfából pihenő padokat készítettek.

A Szent Borbála Egyesület kezdeményezésére a tervek között szerepel, hogy az önkormányzat, a lengyel és magyar kormány finanszírozásából megépül egy emlékmű a kultúrotthon melletti parkban, emléket állítva a szerencsétlenségben elhunyt lengyel és magyar bányászoknak. A szomszédos kultúrotthon, óvoda előtti tér állapota meglehetősen rendezetlen volt, ezért annak teljes aszfaltozását sikerült elvégeztetni. A mellette lévő játszótér felújítása is előkészület alatt van. A kultúrotthon nagytermének parkettája is meglehetősen rossz állapotba került, annak felújítása is rövid időn belül el fog készülni.

Előkészítés alatt vannak azok a munkálatok, amiket a részönkormányzatok kezdeményeztek:

Vasason, a Mázsaház utcában a híd utáni veszélyes kanyarban járda építését tervezzük, Somogyban, a Határ utca déli szakaszának aszfaltozása várható, Hirden pedig az orvosi rendelő bejáratánál egy járdaszakasz létesítése és a parkoló rendezése fog elkészülni.

 

Huba Csaba