Jól szerepeltünk a budapesti maratonváltón!

Június 15-én rendezték Budapesten a XXI. K&H maratonváltó futóversenyt, ahogy emlegetik, a „barátság versenyét”.Minden eddiginél több, 9200 futó indult, már nem csak baráti társaságok, hanem iskolák, munkahelyek, családok alkalmi csapatai. Egy kevés felkészüléssel 7 km-t bárki le tud futni, és ez egy remek alkalom egy kis „csapatépítő tréningre”, közös szórakozásra. Ott volt több  külföldi nagykövetség csapata, színészek, politikusok, és természetesen sportolók is. Többek között Kassai Viktor, Hrutka János, Pindroch Csaba, Miklósa Erika is beszállt a versenybe. Ebben az igazán népes és erős mezőnyben újságunk 3 csapattal képviseltette magát, két férfi, és egy női félmaraton-váltónk indult. A fiúk ismét nagyszerű teljesítményt nyújtottak,  2. helyezettek lettek a média kategóriában 1.27.14. perces idővel! Ez az abszolút versenyben a 655 csapat közül a 9. helyet jelenti! Másik férfi csapatunk 1.48.32-es jó időeredménnyel a médiakategóriában 7., abszolút versenyben a 116 helyet érte el. A nők a médiabajnokságban harmadikok lettek, 2.02.29-es idővel. Két csapattagunk végigfutotta a 21 km-t, Papp Ferenc 1.49.25 perc alatt, Bodor Miklós 1.59.05-tel.

A csapatok tagjai: SHV férfi I: Papp Ferenc-Schneider Pál-Feitscher Dávid,  SHV II: Bodor Miklós-Berényi Zoltán -Páll István, SHV nők: Fónagy Eszter-Taar Ilona-Taar Éva.

Mindnyájuknak gratuláluk!