Kobeko – Áprilisi programok

A Vasasért Egyesület által elnyert „Építő közösségek a családokért” című TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0320 számú projektjének keretében áprilisban is számos ingyenes programon vehetnek részt.  

 

 

Rendezvényeink

 

Húsvéti készülődés családok bevonásával

2014. április 16-án 16:30 órától Húsvéti készülődést tartunk a Vasasi óvodában. Készítünk kartonból kosarat, katicás ablakdíszt és húsvéti füzért. Minden családok, kicsiket és nagyokat várunk szeretettel. Gyertek, készüljünk együtt az ünnepre!

 

X. Szent György napi családi akadályverseny

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves olvasót Szent György napi rendezvényünkre.

Időpont: 2014. április 26. szombat

Helyszín: Murom, Szent György hegy

Tervezett programok: 10 órakor Szentmise, búzaszentelés és állatáldás (a vasárnapi somogyi mise helyett) celebrálja Kövesi Ferenc plébános úr ünnepi műsor, néptáncbemutatók, mazsorett, zumba, judo, csikós bemutató, akadályverseny, állatsimogató, stb.

Rendészeti iskolák közötti járőrverseny, lovas ügyességi és túra verseny.

 

Családi túra

A Napüdvözlet Egyesület közreműködésével Családi túrát szervezünk 2014. április 13-án.

Vasasi találkozó a temetőnél 9 órakor. Indulás 9.15-kor.

Teljes csapattal találkozó: Éger-völgyi parkoló, 09h45′

Megközelíthető gépkocsival, vagy a kertvárosból, 08h50′-kor induló 24-es busszal. (Az Árkádnál kb. 09h05′-kor van.)

A zöld sáv jelzésen, a felújított Éger-völgyi tó mellett indulunk fel a Mohosi kis-kúthoz. Megtöltjük a vizes palackjainkat és felmegyünk az Éger-tetőre. A kilátóból visszatekinthetünk a városra.

A kis pihenő után jelöletlen utakon, a Páprágy-völgy északi peremén kapaszkodunk fel a jakab-hegyi kelta földsáncig. Innen a zöld kör jelzést követve érjük el a Pálos kolostor romjait. Itt tartunk hosszabb pihenőt.

Azokkal, akik nem fáradtak el, vagy kipihenték magukat, lesétálunk a Zsongor-kőhöz és megcsodáljuk a Mecsek (talán) legszebb panorámáját.

Visszafelé a kék sáv jelzésen indulunk, majd jelöletlen úton lerövidítve, leereszkedünk a Farkas-forráshoz. Innen a piros sáv jelzésen megyünk tovább, majd a kék kereszten érjük el az Éger-völgyi tavat. Végül Teca-mama vendéglőjében kipihenhetjük magunkat, és itt megvárhatjuk a városba induló buszt.

Táv: 10 km. Szintemelkedés: 400 m

A 24-es busz indul Szentkútról a városba: 13.05; 14.05; 15.05; 16.05…

Érdeklődni: Sólya Mónikánál a 30/311 8010-es telefonszámon.

Vasasról indulók mindenkép jelezzék részvételi szándékukat, hogy biztosan beférjünk a kocsikba!

 

 

Klubjaink

 

Baba-mama klub

Beszélgetések a nőiségről, anyaságról, gyereknevelésről, családról.

Időpont: minden csütörtökön 10:00-13:00 között (rugalmas időkeretben)

Helyszín: Berze Művelődési Ház (7691 Pécs-Vasas, Szövetkezet u. 13.)

Érd.: Lévai Mónika, + 36 20 269 35 03, 06-72/337-838

 

Szülőklub

Hozd magaddal akár gyerkőcödet is, az ízlésedet, a jókedvedet, az ötleteidet, kérdéseidet, problémáidat.

Időpont: április 17 és 25, péntek 17:00

Helyszín: Vasasért Egyesület Egyesületi Székháza (7691 Pécs-Vasas, Bencze J. u. 6.)

Klubvezető: Tóthné Göndöcs Zsuzsa, tothnegondocs@gmail.com

 

Férfiak „mentálhigiénés” klubja – főző klub

Időpont: április 27, vasárnap, 14:00

Helyszín: Kossuth Művelődési Ház (7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.)

Jelentkezés: fozoferfi@gmail.com

 

Pletyka (F)észek

Helybeli nők osztják meg egymással örömeiket, gondjaikat, problémakezelő és háztartási praktikáikat. Ha szívesen beszélgetnél, jó ötleteidet mond el mindenkinek, mások magánéletéről ne beszélj senkinek.

Időpont: április 5 és 19, szombat, 17:00 (kéthetente)

Helyszín: Kossuth Művelődési Ház (7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.)

Érd.: Molnár Erzsébet, info@kobeko.hu, 06-72/337-838

 

Valamennyi programunkról érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken:

Tel: 06-72/337-838, +36 30/289 01 70

Email: info@kobeko.hu, jelentkezes@kobeko.hu

Web: www.kobeko.hu

 

A Vasasért Egyesület által elnyert „Építő közösségek a családokért” című TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0320 számú projektjében megtartott valamennyi foglalkozás alatt a gyerekeknek ingyenes és szakszerű felügyeletet biztosítunk a Teaház (játszóház és gyermekfelügyelet) keretében.

 

A részletekről érdeklődni:

Nagy Emese

Vasasért Egyesület, Kossuth Művelődési Ház

7691 Pécs-Somogy, Búzakalász út 47.

Tel: 06 72 337 838, +36 30/289 01 70

E-mail: nemeset@kobeko.hu

Web: www.kobeko.hu