Gyászhír

Gyászhír

 

Gyászolnak a vasasi evangélikusok : 2014. január 12-én, míg istentiszteletre gyülekeztünk, az Élet és a halál ura magához szólította Fejes Józsefné Scherer Erzsébetet 91 éves korában.

Bözsi néni gyerekkora óta  a gyülekezet oszlopos tagja volt. Kislány korában, még az iskolában tartott egyházi alkalmakon az oltár díszítésén szorgoskodott. Ezt a tevékenységét idős korában újra szívvel-lélekkel végezte. Ha kellett, mosta, vasalta az oltárterítőket, melyek közül nem egy gyönyörű hímzéssel az ő keze munkáját dícséri.

Ha beszélni tudnának, fáradozásáról szólnának a templom falai is, mert építése közben téglát tisztított, meszet oltott.Később a belső tisztaságról is zömmel ő gondoskodott.

A gyülekezethez, az egyházhoz való ragaszkodását édesanyjától örökölte, aki szintén hűsűége szolgálója volt Krisztusnak, és ebben a hitben nevelte leányait is. Életük mottója a 69. zsoltárból való:” a házad iránti féltő szeretet emészt.

Áldozatkész szeretetéről tanúskodhatnak a szívbeteg és rákos gyermekek alapítványai, a Baldauf Gsztáv Szeretetotthon  öregjei. Szeretetvendégségek alkalmain finom süteményeiből bőségesen       részesülhettünk.

Most üres lesz a helye, csak a gyásszalaggal átkötött énekeskönyve jelzi szeretett testvérünk hiányát. De hisszük, hogy Odafenn találkozunk, mert Jézus érdeméért Feltámadunk!