Harmadik Wass Albert maratoni felolvasás

Harmadszor is a magyar igazságért: 25 órás maratoni felolvasás Wass Albert műveiből!

2014. február 21. péntek, 18.00-tól, 22. szombat 19.00-ig

Helyszín: Pécs-Vasas, Bethlen G. u. 8.   Napüdvözlet Egyesület székháza.

Az író tisztelői 2014-ben immár hetedik alkalommal szerveznek műveiből 25 órán át tartó felolvasást.

Két helyi egyesület összefogásával (Tegyünk Egymásért, Napüdvözlet) településeink is csatlakoztak a felolvasáshoz. A kezdeményezés arra is lehetőséget biztosít, hogy a tágabb haza, sőt a világ bármely pontján élő felolvasó társaságok is kapcsolatot létesítsenek egymással. Sokszor a közel van távol. Könnyebben értünk szót egymással a világhálón, személytelenséget biztosító rendezvényeken, mint a településünkön élőkkel, a szomszédainkkal. A 25 órás folyamatos felolvasás nagy kihívás arra, hogy helyben találjunk lélekben és tettekben is egymásra.

Várjuk a felolvasók jelentkezését minden korosztályból! A szombat délelőtt a gyermekeké! A legtöbb olvasót felvonultató osztályokat díjazzuk! Ismét vendégünk lesz az Ősforrás zenekar !

Az éjszakai olvasólánc fenntartása valódi kihívást jelent, várjuk az efféle kuriózumokra nyitott olvasókat és hallgatókat is!

Mindenkit arra bíztatunk, jöjjön el és váljék e csoda részesévé!

Jelentkezni lehet:

Kocsisné Nagy Margit: 06/20/545-7133 és Szőts Rózsa:06/30/603-6507 telefonján.

 Egy korábbi felolvasásról készült tévériport megtekinthető a pécsma.hu archívumában.