Hagyományőrző tábor a Hirdi Iskolában

A Hirdi Iskola a tanévet lezáró csengőszó után, újra gyerekzsivajtól volt hangos június utolsó hetében. A Vasasért Egyesület, TÁMOP-3.2.13.-12/1-2012-0380 „Kulturkohó” című pályázatának keretében Hagyományőrző tábort szervezett.  Programunk négy napig tartott.

Első nap a tábor nyitányaként dalt tanultunk és régi népi játékokat elevenítettünk fel, amit a gyerekek és a felnőttek egyaránt élveztek. Ebéd után fonalbabát készítettünk.

Másnap reggel hosszú útra indult a csapat.  Úti célunk a Bikali Élménybirtok volt.  Egyszeriben a középkorban éreztük magunkat. Múltat idéző falusi porták, óvárosi céhes kézműves helyek vártak, ahol mesteremberek élték dolgos mindennapjaikat. Láttunk vadászsólyom röptetést, részt vettünk apródképző foglalkozáson, ahol Mátyás korabeli fegyvereket próbálhattunk ki. Megismerkedtünk különböző népi mesterségekkel. Délután izgalmas lovagi tornán izgulhattunk a piros vitézért, Lorenzoért, aki messzi Itáliából érkezett és a pécsi iskolásokért küzdött.

Harmadik napon népi mondókákat tanultunk, népmeséket dramatizáltunk. Előadásunkban megelevenedett a kiskondás, az aranyszőrű bárány, Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, és a didergő király története. A gyerekek saját kezűleg készítették el a mesék jelmezeit, díszleteit, kellékeit.

Negyedik napunkon az Egyházaskozárra, a  Szuppi Kemencés-és  Lovasudvarba utaztunk. A délelőtti honismereti foglalkozáson a gyerekek felépítettek egy ősi jurtát, beöltöztek honfoglaló őseink ruhájába, íjászkodtak, izgalmas fakard csatát vívtak. A várvédő vitézek nagyon megéheztek, és alig várták a kemencében sült kenyérlángost és pizzát, amivel megtölthették gyomrukat. Délután lovas kocsival ismerhettük meg a környéket. Meglepetésként légvárban ugrálhattak a gyerekek. Nagyon jól éreztük magunkat.

Gyorsan elszállt ez a négy nap. Úgy gondoljuk, hogy felejthetetlen élményekkel és emlékekkel gazdagodva búcsúztak táborlakóink az utolsó napon.

A Hirdi Iskola tantestülete