Újra megnyitják a Vasasi külfejtést

Külfejtés

A Pannon Hőerőmű Zrt. tervezi a Vasasi külfejtés ismételt megnyitását.
Péterffy Attila, a Pannonpower energetikai igazgatója egy szeptemberi beszélgetésünk alkalmával már jelezte, hogy szándékukban áll a bánya megnyitása és kérdezte ezzel kapcsolatos véleményemet. Nem lepett meg a bejelentése, mert köztudott, hogy a terület rekultivációját 2010 és 2012 között el kellett volna végezni a cégnek, és a bánya újranyitásával ez elodázható. Már akkor elmondta, hogy közel sem akkora volumenű termelést kívánnak folytatni, mint a 2004. évi bányabezárás előtti időkben. A kibányászott szenet nem az erőmű használná fel, hanem értékesítési célokat szolgálna.
Én már akkor közöltem, hogy az utak állapota és a lakosság nyugalma érdekében a kitermelt szén Vasason keresztül történő elszállításához nem járulok hozzá. Ha mégis ezt terveznék, minden rendelkezésemre álló törvényes eszköz felhasználásával akadályozni fogom a településen átmenő szállítást, hiszen a Hosszúhetényt elkerülő útszakaszon a szállítási lehetőség adott. Kértem továbbá, hogy lehetőség szerint munkaerőként helyi dolgozókat foglalkoztassanak.
Mára már elkészült a környezethasználati tanulmány és 2011. február 16-án 1400 órakor a vasasi kultúrotthonban közmeghallgatást tartanak az ügyben.

Röviden mit tartalmaz a tanulmány?
A bányaterület Pécs, Komló és Hosszúhetény közigazgatási határán van, illetve e települések közigazgatási területét érinti.
Az 1983-2004-ig terjedő időszakban a külfejtésben 5,5 millió tonna szenet bányásztak. A bányatelken még mintegy 3 Mt leművelhető ásványvagyon maradt vissza. A korábbi években évi 250-350 ezer tonna szenet bányásztak. A mostani tervek szerint a kezdeti időszakban csupán évi 10-15 ezer tonna szén kitermelését tervezik. A Pannon Hőerőmű Zrt. a bányászati, robbantási, fejtési munkákat és a belső meddőszállítási tevékenységet, továbbá a szénosztályozást külső vállalkozóval fogja elvégeztetni. Az erre alkalmas vállalkozót pályázat útján kívánja kiválasztani. A kitermelt szenet nagy tételben szeretné értékesíteni.
A szén elszállítása átlagosan napi 3-5 teherautóval történhet meg É-i irányban, Zobák-pusztán át Komló térségébe, D-i irányban pedig Hosszúhetény elkerülésével a 6-os főútra.
A bányászati és kisegítő tevékenységeknél alkalmazott létszámot (gépkezelőket, gépjárművezetőket (5-10 fő), közvetlen műszaki felügyeletet (1-2 fő), továbbá a felelős műszaki vezetőt és helyettest) a vállalkozó biztosítja, az utóbbiakat a PH Zrt. (bányavállalkozó) megbízása mellett.
Ha valaki részleteiben is kíváncsi a környezeti hatástanulmányra, e-mailen szívesen megküldöm.

Huba Csaba