Volt egyszer egy osztály…

Nem is egy. Kettő. Az egyikben 19 fiú, a másikban 25 lány koptatta az iskolapadot. Helyesbítek: nem koptatta, hanem tisztán tartotta. Akkor ez volt a szokás.

1949. június 10-én aztán hímzett kis tarisznyát akasztottak a nyakukba 2 filléressel és két apró pogácsával. És volt sok virág a kertekből, meg könnyhullatás, mert az azért valami, hogy ők már nem elemisták, hanem általános iskolások, akik ezután középiskolában tanulhatnak tovább.

Voltak, akik tovább is tanultak, s lett belőlük tanító, tanár, technikus, még mérnök is. A többieket várta a munka, a bánya, a kenderfonó. Elmúlt 40 év, mire észbe kaptak, hogy szétszóródtak, mint a pitypang virága. „Össze kéne jönni!”-pattant ki az ötlet, s megindult a szervezés, egymás keresése.

Bizony voltak nehézségek (mi a neved? Hol laksz?) Mert megőszültek, s uram bocsá’ meg is kopaszodtak az ifjú fejek, de örömmel ölelgették egymást a régi padtársak, barátok. Tele volt a terem, ahol összegyűltek, beszámoltak az elmúlt évtizedekről, megtapsolták az első dédmamát, megkönnyezték azokat, akik már nem lehettek velük. Még ott ült az asztalfőn néhány tanár, noha közülük is elment már néhány.

Jól érezték együtt magukat, már éjfél is elmúlt mire Margit néni, a hajdani b-sek osztályfőnöke takarodót fújt. A Zorn-közt, -nem szégyen, diszkréten végigénekelték. Meg is egyeztek, hogy 5 év múlva újra találkoznak. Az élet közbeszólt. Rövid időn belül újra összejöttek egy vasasi lány, később egy hirdi fiú sírjánál. „de jó, hogy még velünk lehettek! Nem szabad ennyi időt várni!” De dacosan kivárták a 45. majd az ünnepléssel az 50. évet is. Közben a létszám egyre fogyott. Ekkor elhatározták, hogy ezután évente találkoznak. Még jó, hogy Zornné Sáska Erzsi aktivitása nem csökkent, és mindig akadt segítője is.

Idén a 64. évet zárták le, örömmel és meghatottsággal. Margit néni súlyos betegsége miatt már másodszor hiányzott „igazoltan”. Kilencen ülték körül az asztalt, és köszöntötték a 93 éves Huba János tanár urat. Jöttek Budapestről, Pécsről, idén Komlóról már nem. Jöttek kocsival, és bottal, ki hogyan tudott, Jöttek, mert a szívük visszahúzta őket az iskola falai közé.

Zárásként mondta az egyik fiú: Írd meg, hogy volt egyszer egy osztály…” Hát megírtam.

 

Korcsmárné Weyse Klára