Hird Polgárőrség hírei

Csodálatos hónapot zártunk az április hónappal, majd egy nyugodt májusi hónap következett.  Eddigi aktív munkánk gyümölcse beérett. Fél év alatt, polgárőreink lelkességével, és felelősség tudatukkal óriási elismerést tudhatnak magukévá. Április  hónapban a Központi Polgárőr Szövetség elismerését, valamint a Belügyminisztérium elismerését, és kitüntetését vehettük át.

Egyesületünk a „100×100 Biztonság” programba került be, mely program keretén belül az ország 100 Polgárőr Egyesület egyike a Hird Polgárőr Egyesület. Elismerésünk egyik tárgya az okleveles kitüntetésen kívül, a Belügyminiszter, valamint a Budapesti Rendőr Dandártábornok által átadott „Niva” terepjáró személygépkocsi, melyet örömmel vettünk át. Így lakóterületünk minden pontjára (nehezen járható terepen is) el tudunk jutni településünk biztonsága érdekében.

Kitüntetés átvétele                                                                                     Gépjármű átvétele

Természetesen a kitüntetés anyagi támogatással is járt, melyből üzemeltetni próbáljuk gépjárművünket, fedezni próbáljuk költségeinket, mely a szűkös támogatásból elég nehézkes.

Ezért megint csak köszönettel tartozunk  azoknak a lakótársainknak, akik bármilyen összeggel támogatták, illetve támogatni szándékoznak bennünket, a Polgárőrséget.

Számla számunk: Mecsek Takarékszövetkezet Hird 50300037-15101169

Sajnos, van olyan lakó is Hirden, aki feljelentgetéssel próbálta aláásni legális, a szabályok betartásával végzett tevékenységünket, (gondolom az ilyen embernek van a füle mögött, aki nem a rendet és biztonságot támogatja).

Most már rádió kapcsolattal is rendelkezünk, így könnyebben tudjuk végezni járőr szolgálatunkat.

A Polgárőrség őrszobáján kifüggesztett névsorban bárki számára megtekinthető a kiemelt támogatóink neve.

Április-május hónapban munkánk is volt bőven, vállaltunk egy pécsi utca, a Hársfa utca, valamint a Pécs-bánya felé vezető út szemétszedési akcióját, parkosítottunk  a Polgárőrség előtti parkban, a pihenő padokat feldeszkáztuk, a napokban lakkozzuk, és festjük a kültéri fehérrel a beton tartótámlákat, füvet nyírtunk, Iskolában a majálison részt vettünk, szolgáltunk, nem is akár mennyit, a féléves beszámolót a jövő hónapban leközöljük újságunkban.

Ígérjük, mindent megteszünk lakóterületünk biztonságáért, csak baj esetén azonnal hívják a Polgárőrséget ügyeletes telefonunkon a 06 20 388-8679  számon.

Tisztelettel:  Polgárőrség   vezetősége