„Kicsik vagyunk mi a földön s gyenge emberek
Fogja össze szívünk-lelkünk örök szeretet!”
NEM CSAK ”VÁRAKOZTUNK” TETTÜNK is
Sűrű volt a programja a Napsugaras Ősz Asszonyklub tagjainak decemberben.
Az énekkar már november elején elkezdte a karácsonyi műsorok összeállítását és a próbákat.
December 9-én a Hirdi Református imaházban volt Adventi hangverseny, melyen a Hirdi óvodások, iskolások és énekkarunk is műsort adott.
December 14-én az „Idősek Karácsonya” került megrendezésre, amely a Településrészi Önkormányzat anyagi támogatásával, valamint egyesületünk rendezésében valósult meg. Településünkön minden 70 évet betöltött lakos névre szóló meghívót kap.
Egyesületünk immár tízedik éve felvállalja az ajándékok megvásárlását, a megvendégeléshez a kalácsok, üdítők stb. beszerzését, majd tálalását a vendéglátás lebonyolítását, a vendégekhez sok-sok kedves mosolygós szeretetteljes beszélgetést.
Zsúfolásig megtelt a faluház. Huba Csaba Önkormányzati képviselőnk bevezető szavai után a Hirdi óvódások és kórusunk karácsonyi műsora következett. A meghívottak közül immár sokadik alkalommal Jambrik Rózsi néni mondott el egy gyönyörű Várnai Zseni verset, majd Kungl Jánosné mondta el gondolatait a szeretetről, megértésről és az egybetartozásról.
Ezután egy vidámabb az Asszonyklubunk által összeállított visszaemlékezés /
Fiatalkorunktól-napjainkig / került bemutatásra, melyben népdalok, magyar nóták és régi slágerek szerepeltek Vörös Zoltán harmonika kíséretével. Az éneklésbe a vendégek is bekapcsolódtak.
Úgy érezzük sikerült jó érzéseket és 2-3 gondtalan órát ajándékozni a megjelenteknek.
December 16. Adventi hangversenyen a Katolikus Templomban. Itt még annyival bővült a műsor, hogy a végén orgona kísérettel közösen énekeltük el a világ legismertebb karácsonyi énekét a Csendes éj-t.
Úgy érzem az idei évben is jó példát mutattunk abból, hogy a közösségtől nem csak kérni és elvárni, de a közösségért tenni és adni is kell!
Kívánok minden kedves olvasónak:
BÉKÉS BOLDOG ÚJ ÉVET
A Napsugaras Ősz Asszonyklub nevében
Békefi Ernőné