Vállalati Önkéntes Nap

Vidám, fiatalos csapattal telt meg a Kossuth Művelődési Ház november 15-én. Ezen a napon ugyanis a Vodafone budapesti központjában dolgozó 35 fős közép- és felsővezetői jöttek el hozzánk a Kossuthban lévő kemence körüli rendezvénytér-focipálya támfal elkészítésére önkéntes munkájuk felajánlásával. Itt külön megköszönöm Lukács Jánosnak a munkáját, aki a közel 80 méteres támfal földmunkáját nagylelkű felajánlásával elvégezte.

A céggel a kapcsolat nem véletlen, hiszen a Vasasért Egyesület tagjaként Kis Bocz Vali volt az, aki összehozta ezt a nagyszerű alkalmat a Vodafone és mi köztünk. Köszönet érte, reméljük, eljönnek jövőre is. A munkákban számos helyi önkéntes vett részt, akiknek ezúton is megköszönöm önzetlen segítségét: Reisch Dezső a földszállításban, Nyíri László, Bodor Attila, Ragács György, Kis Bocz Levente a műszaki munkák irányításában, előkészítési feladatokban nyújtott nélkülözhetetlen segítséget. Kóta lászló a „Somogyi Betyárok” elnöke a főzésben, míg Zakorné Hajni önkéntes segítője a konyhai feladatokból vette ki részét. A pécsi Önkéntes központ önkéntesei és munkatársai a szervezés és technikai lebonyolításban segítették a csapatot. A művelődési házban dolgozó Rab Attila gondnok és Murányi Éva szervező munkatársaink pedig a teljes háttértámogatással biztosította a feladatok gördülékeny megvalósulását.

A munkálatok során a rendezvénytér-focipálya körüli közel 80 méteren elkészült a támfalelemek szakszerű elhelyezése, és a kerítések fém elemeit lefestettük le. Jó hír, hogy december 15-én szintén lesz egy vállalati önkéntes nap, aminek keretében a konyha és előtér belső festése készül el, valamint a Mindenki Karácsonyfája Ünnepségre 40 fő iskolás gyermek részére kerülnek ajándékcsomagok kiosztásra.

Berényi Zoltán