Október hónapban telt le a választási ciklus fele, így szeretném Önöket tájékoztatni arról a munkáról, amit a választások óta, az eltelt két esztendőben elvégeztem. A város 2011. és 2012. évi költségvetésének összeállítása rendkívül nehéz feladatot jelentett az apparátus és a városvezetés számára. A súlyos adósságállomány leküzdése, a napi anyagi gondok nem sok mozgásteret adtak a tervezésnél. A költségvetési egyensúly megteremtéséhez számos költségcsökkentő és bevételt növelő intézkedést is meg kellett hozni. 2011-ben már veszélybe került a részönkormányzatok támogatása és a választókörzeti keret is. Ez Vasas-Somogy-Hird körzetre rendkívül hátrányos lett volna. Közreműködésemmel sikerült mégis megtartani, sőt kissé növelni e támogatási összegeket. Nagyon nehéz ma bármit is tervezni, megvalósítani. A pénzeszközökhöz csak a nyár elejétől, ütemezve juthattunk hozzá és nagyon gyorsan kellett cselekedni, mert november vége után már semmiféle kötelezettség nem volt vállalható. Ez az adóság-prés talán a jövő évtől enyhülni fog, ha az állam Pécs város adósságának egy részét (40-70% ?) is átvállalja. A súlyos nehézségeket figyelembe véve eredményesnek ítélem meg az eltelt időszakot.
Az újság terjedelmi korlátai miatt csak felsorolásszerűen ismertetem az elvégzett feladatokat:
- Pécs-Vasas, Pécs-Somogy és Pécs-Hird Településrészi Önkormányzatok vezetése, kapcsolattartás a részönkormányzati tagokkal, , információ gyűjtés, fogadóórák mindhárom településen
- Városfejlesztési és Kommunális Bizottság munkájában történő részvétel
- Kossuth Művelődési ház felújításához anyagbeszerzés (170 eFt)
- Kodály Művelődési ház tetőjavítás, belső javítási munkák (460 eFt)
- Vasas, Parcsin utcai lépcső felújítása (600+525 eFt)
- Vasas, Kút és Gabona utca árvíz utáni kavicsozása (144 eFt)
- Vasasi játszótér felújítása (Procter & Gamble és a CBA támogatása) 1 MFt
- Játszóterek részleges javítása
- Belvárdi vízfolyás medrének részleges tisztítása
- Vasasi bekötőút padkázása, árokásás, kátyúzás
- A vasasi és hirdi temetői parkolók kavicsozása
- Vasasi temetőbe lélekharang készítése
- A vasasi volt mozi romos épületének elbontása, terület rendezése
- Vasas, Szövetkezet utcai romos ház lebontása
- Hirdi Faluház tornyában feljárat elkészítése, automata harangozó berendezés létesítése, bejárat rendezése 350 eFt, toronyablak rácsozás, bádogozás, festés 200 eFt
- Hirdi szabadtéri közösségi tér és színpad kialakítása közösségi munkával, anyagköltség (617 eFt)
- Vállalkozók helyett továbbra is a helyi közmunkásaink végzik a közterület fenntartást, létszámuk 2 hónap időtartamra 10 fővel kibővült. Jelentős mennyiségű közterületi munka elvégzése megtörtént.
- Közmunkások részére 2 db. Husqvarna fűkasza és kéziszerszámok vásárlása (500 e Ft)
- Somogy, Kőbánya utcai útbeszakadás helyreállítása
- Az ISPA II/A és III projektek kapcsán a garanciális hibák folyamatos feltárása, javítások intézése.
- Vasas, Liget utcai híd átépítése
- Vasas, Legény utcai akna tömedékelése
- Vasas, Bencze J. utcai csapadékvíz árok, áteresz karbantartás
- Hird, Tátika utca csapadékvíz elvezető árok (lakossági kezdeményezésre)
- Kátyúzási munkálatok mindhárom településen
- Hird, Hirdi úti árok és padka rendezés (Közútkezelő)
- Somogyi veszélyes fák kivágása
- Somogy, Őrmezei úti út, árok és áteresz javítás.
- Vasasi óvoda játék és lambéria beszerzés (50 eFt)
- Szelektív hulladékgyűjtők áthelyezése (Hird, Vasas)
- Települések virágosítása (közmunkások)
- Közmunkások munkájának irányítása, munkafeltételek megteremtése (2.910 eFt)
- Helyi újság („Sok Hírünk Van”) támogatása (340 eFt), lakosság folyamatos tájékoztatása
- 25 helyi civil szervezet-szerveződés támogatása (2.510 eFt), kapcsolattartás
- 3 óvoda támogatása, kapcsolattartás (280 eFt)
- 3 iskola támogatása, kapcsolattartás (750 eFt)
- 2 db Idősek otthona támogatása, kapcsolattartás (120 eFt)
- Bányásztörténeti Alapítvány könyvkiadásának támogatása (100 eFt)
- Kodály, Kossuth és Berze Nagy János Műv. házak fenntartásának átadása civil szervezeteknek
- Buszközlekedéssel kapcsolatos lakossági panaszok megoldása
- Az iskoláink megtartása a csökkenő gyereklétszám ellenére
- Karácsonyi, bányásznapi és állami ünnepek megtartása civil szervezetekkel.
- Hird, Vöröshegy utcai árok, vízelnyelő, áteresz létesítése. (913 eFt)
- Somogy, Sas utcai alsó nyúlvány aszfaltozása (276 eFt)
- Vasas, Berkenyés u. részleges aszfaltozása és teljes mart aszfaltozása (1.268 eFt)
- Berkenyés utcai gyalogos híd javítása
- Kossuth Műv. ház részleges felújítása (Polgármesteri és képviselői keretből, 1 MFt)
- Muromi Szent György napi rendezvényhez tereprendezés (100 eFt)
- Iskola köz aszfaltozása (1.468.eFt)
- EURAKVILO Gyermekonkológiai Alapítvány támogatása (10 eFt)
- Sas utcai felső nyúlvány mart aszfaltozása (184 eFt)
- Családi Napközi létesítéséhez pályázati önrész támogatás (100 eFt)
- Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány könyvkiadás támogatása (100 eFt)
- Csapadékvíz árkok, útpadkák karbantartása
- Széna és Pajtás utcák közötti útszakasz mart aszfaltozása (500 eFt)
- Muromi utak mart aszfaltozása
- Vízvezeték és csatorna hálózat létesítése kieső helyeken (előkészítés alatt)
- Sikerült elérni, hogy a házi szennyvíz átemelő szivattyúk karbantartását és javítását a Tettye Forrásház ingyenesen végezze.
- Vasasi Általános Iskola energetikai felújítása (nyílászárók cseréje, hőszigetelés, homlokzati és belső felújítás, fűtőberendezések korszerűsítése) a KEOP pályázat segítségével. (előkészítés alatt)
Tudom, hogy e hosszú listát végigolvasva bizonyára Önök is fel tudnának sorolni legalább ennyi megoldásra váró problémát.
A megoldatlan feladatokról nekem is van egy nagyon-nagyon hosszú, állandóan bővülő és sok-sok pénzt igénylő listám. Azon igyekszem, hogy ez a lista minél előbb rövidüljön. Ehhez itt helyben, a települések lakóitól is olykor segítséget kapok, amit mindannyiunk nevében megköszönök. A közmunkásaink számos feladatot oldottak meg eredményesen.
A közérzetünk javításához a településeinken egyre eredményesebben működő civil szervezeteink is jelentős mértékben hozzájárulnak.
Az év végéhez közeledve a közelgő ünnepek alkalmából magam és a részönkormányzatok tagjai nevében boldog, meghitt karácsonyt és szerencsés, egészségben eltöltött új esztendőt kívánok.
Huba Csaba
képviselő