Fogadóórák tanulsága, avagy
„Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.”
A fogadóóráimon megjelenő lakosok számos problémával keresnek meg. A gondjaik megoldásában igyekszem segíteni és ez legtöbbször sikerül is. Vannak, akik csak arra vágynak, hogy valakinek elmondhassák gondjaikat.
Viszont gyakorta előfordul, hogy a panaszos a szomszédjának életvitelére panaszkodik és arra kér, hogy tegyek köztük igazságot. A panasz tárgya rendkívül változatos, lehet az avarégetés, csapadék- és szennyvíz-elvezetés, állattartás-kutyatartás, hangoskodás, átnyúló növényzet stb…stb. – a téma szinte kimeríthetetlen. No ezzel nem tudok mit kezdeni! Ilyenkor Arany János: A fülemile c. 1854-ben írt verse jut eszembe. Mi magyarok már 1854-ben is ilyenek voltunk és azóta sem változtunk?
Mindig felteszem a kérdést a bejelentőnek: vajon a szomszédjával próbálták e megbeszélni, megoldani a problémát? A kérdésemre általában kétféle választ kapok:
1. Régóta nem beszélek és nem is akarok beszélni a szomszédommal, haragban vagyunk.
2. Nem akarok konfliktust felvállalni a szomszédommal, megkérem önt, hogy beszéljen vele.
Pedig a közmondás szerint „ Egy jó szomszéd többet ér mint egy rossz rokon”.
Tisztelettel kérem Önöket, ha már egymás mellett élünk, azt úgy tegyük, hogy a szomszédunkat a lehető legkisebb mértékben zavarjuk, a másik oldalról meg lehetünk kicsit elnézőbbek is. A szomszéd kérését lehetőleg vegyük figyelembe, ne sértődjünk meg. És talán a legfontosabb, hogy néha beszélgessünk a szomszédunkkal. Egy fröccs vagy egy kávé mellett sok mindent el lehet intézni barátsággal, sértődés, konfliktus nélkül. Erre törekedjünk!
Javasolom téli estéken a szomszéddal közösen elolvasni Arany János: A fülemile c. versét, talán ez is segíthet.
Huba Csaba
