FŐ AZ EGÉSZSÉG!

Vasasi „Napüdvözlet” Egészségmegőrző és Életmód Egyesületünk szeptember 9-én nagyszabású rendezvénnyel avatta fel székházát. „A Természetes Egészség” Napjának kezdetén Huba Csaba képviselő méltató szavak kíséretében vágta át a nemzeti színű szalagot és ezzel az egyesület tagjai és segítői másfél évi áldozatos munkája gyümölcseként a kitűzött célok szerinti használatra is birtokba vehették a belül már szépen rendbehozott épületet.

Az Egészség-nap keretében délelőtt 10 órától este hatig előadások hangzottak el orvos és természetgyógyászok közreműködésével, mozgásforma bemutatókat láthattak az érdeklődők és élő ételeket, italokat, bio és makrobiotikus finomságokat kóstolhattak. A rendezvény teljes időtartama alatt gyógyítók ingyenes kezelésekkel, tanácsadással szolgálták a hozzájuk fordulókat. A gyermekeknek a kertben hangulatos, tágas tér volt biztosított felügyelettel kreatív játékokra és még a magyarság ősi írásmódjával, a rovással is ismerkedhettek.  Az udvaron felállított sátraknál helyi kézművesek, termelők termékeit és az egyesület által termelt és gyűjtött gyógynövényeket, olajos magvakat lehetett vásárolni. Az épület udvara, kertje is megújult. A program egyben a LÉPJ, Légy Pécs Jövője nyertes pályázat nyitó programja is volt. Bemutatásra került az e pályázat keretében már elkészült bozótkomposztos  zöldgéges ágyás és a fűszerspirál. A későbbiekben e program keretében öshonos gyümölcsfajták ültetésére és csibetraktor készítésére is sor kerül majd.

A rendezvényen a helybelieken túl többen vettek részt Pécsről, Komlóról, még távolabbi településekről is. A közel százötvenen főt vonzó eseményről a résztvevők-köztük a hagyományos orvoslás szakemberei is – pozitívan nyilatkoztak. A gyógyítók közül a csontkovács volt a legközkedveltebb. Utólag több visszajelzés érkezett arról, hogy olyan hosszan tartó térd és gerinc fájdalmakat is megszűntetett, melyeknél eredménytelennek bizonyult a hosszas gyógyszeres kezelés. Egyesületünk felé jelzett igényeket szívesen továbbítjuk felé, és arra is mód nyilhat, hogy több érdeklődő esetén a jövőben helyben (székházunkban, Bethlen G.u.8) is igénybe vehessék a szolgáltatásait (természetesen ekkor már ellenszolgáltatás fejében). A nap utolsó előadója prof. dr. Papp Lajos szívsebész volt. Karizmatikus személyisége lenyűgözte a szép számú hallgatóságát. Méltatva az egyesület törekvéseit arról is beszélt, hogy a mai pénzorientált világunkban milyen nagy jelentősége van az egészségünk szempontjából annak, hogy azt ne visszaszerezni akarjuk, hanem megtartani és ennek útja sok mozgáson, tudatos és mértékletes táplálkozáson, természetes életvitelen keresztül vezet.

Bízunk abban, hogy a felavatott székházunk e megnyitó rendezvényt követően otthonul szolgálhat majd minél több építő, pozitív, testi-lelki egészséget szolgáló kezdeményezésnek. Éppen ezért várjuk szeretettel mindazok jelentkezését, akik a következő programokhoz szívesen csatlakoznának:

A test és a lélek harmóniáját szolgáló olyan jógafoglalkozások, melyeket a jövőben keddi és pénteki napokon 17,30 perctől úgy folytatunk, hogy a foglalkozások első órájában az izületekre és mirigyekre ható olyan átmozgató, energetizáló gyakorlatokat veszünk, melyek életkortól, gyakorlottságtól, kondíciótól függetlenül végezhetőek. A foglalkozások második órájában haladó jógagyakorlatokra lesz lehetősége azoknak, akik már régebb óta gyakorolnak és a céljuk nem csak az egészségük megőrzésére irányul.

Havi rendszerességgel szervezett túráinkon szakképzett és avatott túravezető kalauzol bennünket. A következő túránkon a zselici Sasrétre látogatunk. A 10 kilóméter körüli távok nem megerőltetőek és a jó társaságban, szép környezetben, jó beszélgetések közepette észrevétlenül fogynak a kilóméterek és a fölös kilók is.

A közeljövőben infraszaunát állítunk be és bejelentkezés alapján lehet igénybe venni a szolgáltatást.

Egyesületünk blogoldalára közkívánatra feltesszük azoknak az ételeknek a receptjeit, melyeket megkóstolhattak az egészség-napon a résztvevők. Szintén a felmerült igény alapján a sok hasznos egészségmegőrző információ közt olvasható lesz  az elhangzott előadások anyagána jórésze is.

Tiszta szívből azt reméljük, hogy ez a ház, ez a formálódó kis közösség, ahova Önt is szeretettel várjuk az emberek javát, egészségét fogja szolgálni.

Ezúton is megköszönöm az egyesületünk aktív tagjainak, hozzátartozóinknak és segítőinknek azt a sok áldozatos munkát, mely lehetővé tette, hogy a semmiből otthont, működő közösséget varázsoljunk.

elérhetőségünk: Napüdvözlet Egészségmegőrző és Életmód EgyesületPécs-vasas, Bethlen G.u.8. tel.: 06/30/ 603-6507, blogoldal:napudvozlet.blog.hu

Szőts Rózsa egyesületi elnök