Vannak emberek, akik már rég eltávoztak közülünk, de mégis olyan értékes és meghatározó nyomokat hagytak maguk után, melyre azok akik ismerték, szívesen emlékeznek vissza, ilyen ember volt Göndöcs János is.
1977-ben a Vasasi Bányász Kultúrház előtt jártam, ahonnan kihallatszott egy tisztán szóló, kétszólamú ének. A dr. Zsivágó zenéjét az Álomvilágot hallottam, ez annyira tetszett, hogy megvártam a következő számot is, ami egy ütemes fox volt, ha emlékezetem nem csal, a Stux úr, majd ezt követte egy kb. fél órás csárdás, gyorscsárdás és verbunk egyveleg. Azt hiszem, ekkor kedveltem meg ezt a méltánytalanul elhanyagolt zenei műfajt: a mulatós, népi magyar zenét. Göndöcs János (trombita, gitár), Fuchs Miklós (trombita), Németh Tamás (dob), Bali Gyula (orgona) és Schleining János (gitár) nagyon értettek a jó hangulat megteremtéséhez, évekig zenéltek együtt lakodalmakban, bálokban, valamint bányász- és egyéb rendezvényeken. Volt egy sajátos hangzásuk, Jani énekelte a prímet, Miki pedig rátercelt, és a trombitaszólóknál is többnyire két szólamban játszottak. Szívvel-lélekkel zenéltek, mellyel mindig maximálisan kiszolgálták a szórakozásra, jó hangulatra, táncolni vágyó közönségüket. Minden vendég igényét ki tudták elégíteni sokrétű zenéjükkel, játszottak beat-, rock-, diszkózenét, a csárdás-gyorscsárdás-verbunk egyvelegekkel pedig hagyományt teremtettek, melynek hatása jelenleg is visszatükröződik a Vasasi és Hosszúhetényi szüreti felvonulásokon, bálokon és lakodalmakban.
Ennek a hangulatos, szép kornak az emlékeiről kérdezem Göndöcs Jánosról özvegyét, Zsuzsát.
– Mikor és hol kezdte Jani a zenélést?
– 1948 telén a baranyai kis faluban Kékesden született. Gyermekként, Pistivel, a testvérével autodidakta módon, zenei alapképzés nélkül ismerkedtek a tangóharmonikával. Tizenkettő-tizenhárom éves lehetett, amikor a szülők munkalehetősége miatt a család Vasasra költözött.
Itt a meglévő felnőtt fúvószenekar mellett a karmesterek az iskoláskorúak részére, az utánpótlás érdekében kottaolvasást és a fúvós hangszerek használatát is tanították. Jani baritonos lett. Aztán a bányászzenekar működése néhány évig szünetelt, majd a ’70-es évek elején ismét előkerültek a Bányászotthon padlásán raktározott hangszerek. Közben a világ könnyűzenei változásai magukkal hozták az elektromos gitárok, billentyűs hangszerek használatát. A középiskolai évei alatt Vasason a barátaival (Németh Tamás, Starcz Andor, Kengyel Feri, Friedszám Jancsi) és a testvérével, a Gépipari Technikumban osztálytársaival, a katonai ideje alatt a katonatársaival alakított zenekarban szórakoztatta az adott közönséget. A zene nem csak a kikapcsolódást, hobbit jelentett az életében, hanem a családunk megélhetéséhez kereset kiegészítést is. A baranyai falvak lakodalmaiban, bálokban fontos volt a népi hagyományokra épülő magyar fúvószene ismerete is. Jani ezt a fajta zenélést – már mint trombitás – a szilágyi Kaszás Sándor, valamint a lothárdi zenekar prímása Hegyi Győző segítségével sajátította el.
– Máshol is zenélt még?
– Igen, 1972-ben alakult a Hosszúhetényi Népi Együttes, ahova Kaszás János (édesapám) hívására ment el prímásnak, és a bányász fúvószenészek közül Schlégl Antal karmesterrel közösen megszervezték az együttes zenekarát. Tóni bácsi mellett a hangzás, a hangszerelés tudományáról szerzett ismereteket. Ezzel kezdetét vette egy népi hagyományápoló misszió, ami az együttes és a családunk életében a mai napig tart. Jól megkoreografált csárdásokat, gyorscsárdásokat és verbunkokat, a népi ruhákba öltözött énekesek, táncosok adták elő fúvós kísérettel. Az együttes jó néhány országba eljutott, igen sok díjat, elismerést szerzett. Egyébként a mai nevén a – HOSSZÚHETÉNYI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET – 2012. szeptember 15-én a Komlói színházban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, ahol méltóképpen megemlékeztek a korábbi táncosok, zenészek tevékenységéről. (Az shvonline.hu oldalon meghallgatható és letölthető egy kb. 60 perces előadás a Hosszúhetényi Népi Együttes műsorából, ahol még Göndöcs Jani fújta a trombitát.)
– Tudnál-e mondani pár vicces történetet, a zenész múltjából?
– A hosszúhetényi együttesben, több éven keresztül Zsuzsa és Gabi lányaink mellett jó magam is táncoltam. Egyik alkalommal, amikor tréfás kedvében volt az édesapjuk, azt mondta: – Most aztán úgy táncoltok, ahogy én akarom, ahogy én fújom!
Janit sok bolondságra rá tudták venni a vendégek. Egy alkalommal a lakodalom vége felé felültették egy tehén hátára, és onnan kellett fújnia a talpalávalót, a nadrágja úgy átvette a tehén szagát, hogy azt csak többszöri mosással lehetett újra használhatóvá tenni.
– Mi volt János civil foglakozása, hol dolgozott?
– Az érettségi letétele után villanyszerelő volt az uránbányában, majd jött a katonaság. Ezt követően a kendergyárban dolgozott néhány évig, és mivel tartalékos tiszt volt, a KIEG munkát kínált neki a parancsnokságon, amit el is fogadott, ide civilként járt be, de mikor azt kérték, hogy húzzon katonaruhát, azt már nem vállalta. Ezután a szénbányák villamos-üzemének alkalmazásában hosszabb ideig Vasason is tevékenykedett. 1994 januárjában egészségi állapotára való tekintettel kérte a leszázalékolását. A rokkantsági határozatát megkapta, de az első nyugdíj kifizetését már nem érte meg, április 21-én álmában érte a halál.
További tartalom:
Göndöcs János. Hetényi Zenék – 1 mp3
Göndöcs János. Hetényi Zenék – 2 mp3
